A Tizenkét pontban megfogalmazódott a „nemzeti őrsereg” felállítása, amely új fegyveres erőként nemcsak a rend fenntartásában játszott szerepet, hanem lehetőséget adott a lakosság szélesebb rétegeinek, hogy elsajátítsák a fegyverforgatás alapjait, amit a reguláris hadsereg megszervezésénél hasznosíthattak – mondta Hermann Róbert történész a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék Görgey-kör Délután elnevezésű programsorozatának legújabb állomásán, november 16-án a John Lukacs Társalgóban.
Hermann Róbert bevezető előadásában a szabadságharc hadseregének felépítését foglalta össze. Felelevenítette, hogy 1848 előtt nem létezett önálló magyar haderő, sem önálló magyar hadügy, ez utóbbi ugyanis uralkodói felségjog, a hadsereg az uralkodó „tulajdona” volt. A magyar országgyűlés csak az újonclétszám és a hadiadó megszavazása révén rendelkezett némi befolyással – fogalmazott. 1848 május 7-én Batthyány Lajos kieszközli a Magyarországon állomásozó sorkatonaságot a magyar hadügyminiszternek alárendelő királyi kéziratot. Ezzel a cél az volt, hogy eltávolítsák az idegen, és hazahozzák a magyar ezredeket – tette hozzá. ’48-ban a 12 huszárezredből négy állomásozott hazánkban, a többi külföldön. Teljes létszámban törvényesen hazatért a 6. és 9. huszárezred, a 4. huszárezredből 6 század, 2 pedig veszteség nélkül hazaszökött. A 10. huszárezredből törvényesen tért haza négy század. A 15 gyalogezredből öt állomásozott itthon, a többi külföldön. Hazatért a 31., a 34., és a 60. gyalogezred állománya – sorolta Hermann Róbert.
Az önkéntes alakulatok közé tartozott az első tíz honvédzászlóalj, az önkéntes mozgó nemzetőrök és a szabadcsapatok. A nyár folyamán a nemzetiségi mozgalmak, a szerb felkelés és a horvát fenyegetés hatására mozgósították a nemzetőrség egy részét tábori szolgálatra, amely meglehetősen költséges vállalkozásnak bizonyult, valamint fegyverzeti, kiképzésbeli és fegyelmi problémák is adódtak. 1848 végén megindul a honvéd vadászcsapatok szervezése – hangzott el. Nagyobb részük önkéntes alakulat volt és többségüket Erdélyben vetették be. Az összeírt nemzetőrség létszáma 1848 nyarára elérte a 350 000–380 000 főt, de ebben a létszámban nincs benne Erdély, illetve a határőrvidék és Horvátország nemzetőrsége. A több tízezer nemzetőr közül mindössze 6000 volt lovas, ráadásul egyenetlenül elosztva. A külföldi csapatok lassú hazatérése miatt sürgősen szükség volt új erőkre, így áprilisban 10 000 fős önkéntes nemzetőrséget állítottak fel, amelyet hamarosan honvédzászlóaljaknak kezdték nevezni. Az első tíz honvédzászlóalj szervezése május közepén kezdődött meg, és többségük július végétől már Délvidéken harcolt.
1848 nyarán megindult az önkéntes szabadcsapatok szervezése. Az első Mieczyslaw Woroniecki vadászcsapata, amely ősztől a 38. honvédzászlóalj. Megindult külföldön is az önkéntesek toborzása. A Bécsben toborzott önkéntesekből, illetve a budapesti toborzás után alakul meg a Zrínyi szabadcsapat, a későbbi 35. honvédzászlóalj. Az ősz folyamán alakult meg a bécsi légió, majd novemberben a tiroli légió (vadászcsapat). Kossuth szabadcsapata is megalakult, amely ősztől a Hunyadi nevet kapta, ebből alakul meg az 50. honvédzászlóalj – tudhatták meg az érdeklődők az eseményen.
A népképviseleti országgyűlés 1848 augusztusában kezdte meg a katonaállítási törvénycikk vitáját. Mészáros Lázár hadügyminiszter terve az volt, hogy a kiállítandó újoncokból újabb sorezredi zászlóaljakat hoznak létre. Ezt a tervezetet az országgyűlés többsége elutasította. A képviselők jelentős része újabb honvédzászlóaljak szervezését indítványozta. Végül kompromisszumos megoldás született. Az újoncokból kiegészítették volna a Magyarországon állomásozó, magyarországi sorezredeket és lovasezredeket, a fennmaradó újoncokból pedig újabb honvédzászlóaljakat szerveztek volna.
Az országgyűlés augusztusban fogadta el a katonaállítási törvényjavaslatot, de az uralkodó ezt nem szentesítette. Végül Josip Jelačić horvát bán Magyarországra történő betörése miatt az országgyűlés szeptember 12-én határozatot hozott a katonaállítási törvénycikk életbeléptetéséről. Az újoncokból csak honvédzászlóaljakat szerveztek. A szabadságharc hadseregének nagyobb részét már sorozott alakulatok alkották, nem önkéntesek. Az év végére 66 honvédzászlóalj jött létre. A honvéd műszaki csapatok szervezésének kezdete 1848. szeptembere. A szabadságharc végéig körülbelül 160 honvédzászlóalj, 4 (nem teljes) vadászezred, 4 utászzászlóalj, három külföldi légió, tizennyolc huszárezred „és még sokan mások”, valamint több száz löveg szerveződött.
Az ezt követő, Matányi Marcell, a tanszék tanársedége által moderált kerekasztal-beszélgetésen Kedves Gyula felhívta figyelmet, hogy az önkéntes alakulatok között is lehet különbséget tenni, erre hozta példának a nemzetőrség önkénteseit és Rúzsa Sándor szabadcsapatát. Ez utóbbi számára megígérték, ha részt vesz a harcokban, „tagjainak köztörvényes bűnei felett szemet hunynak”. „A határvonal nem az önkéntesség és a regularitás között van, hanem hogy akar-e hivatásos katonaként szolgálni az önkéntes, vagy sem – hívta fel a figyelmet Kedves Gyula ny. ezredes. „A reguralitás szabályozottággal működő haderő, tehát a katonai tervezében számot lehet vetni velük, szemben az önkéntességgel”. A reguralitás kapcsán is lehet ilyen értelemben különbséget tenni – tette hozzá Kedves Gyula.
Erdélyben csak 1848 nyár végén kezdődött meg két önkéntes honvédzászlóalj szervezése, amelyek 1848 október-novemberében váltak bevethetővé. A nemzetőrség egy részét 1848 júniusától a Dráva mentére, illetve a szerb hadszíntérre vezényelték. Ezek az alakulatok átlagosan két és nyolc hét közötti időt töltöttek kiképzésben, majd a szolgálatba állítás előtt már haza is indultak. Batthyány Lajos kormányfő augusztus közepén ezért kezdeményezte újabb, önkéntes mozgó nemzetőr-alakulatok szervezését. Ezek többsége aztán az ősz folyamán szintén honvédzászlóaljjá alakult át. Ezekből az alkotóelemekből, a császári-királyi hadsereg magyar alakulataiból, honvéd- és önkéntes mozgó nemzetőri zászlóaljakból jött létre végül az a fegyveres erő, a honvédség, amelynek feladata 1848 őszétől az ország önállóságának megvédése volt.
A történészek összegzésként elmondták, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc katonai szempontból hatalmas eredményt ért el. Hermann Róbert kiemelte: nagyjából a hadsereg egyharmadát-egynegyedét tették ki azok, akik önkéntesként kerültek be oda, de végigszolgáltak a szabadságharcot, a fennmaradó részük pedig kötelező szolgált révén vált a hadsereg tagjává. Kedves Gyula hangsúlyozta, hogy a forradalom és szabadságharc kapcsán mindig elhangzik az áldozatvállalás, a hősökről, a vértanúkról való emlékezés, arról viszont szinte soha nem beszélünk, hogy „az egész közösség, az egész nemzet, irgalmatlan nagyot veszített a szabadságasz leverésével”, a Kossuth-bankók értéktelenné válása miatt az egész nemzet anyagi romlásba süllyedt.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes