A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campusán rendezték meg december 5-én az Életfa Egyesület és a Puskás Tivadar Szakkollégium Civilek és katonák a honvédelem és honvédelmi nevelés szolgálatában című közös konferenciáját. Az esemény célja az volt, hogy olyan civil szervezetek képviselői és katonák gyűljenek össze, akik elkötelezetten dolgoznak a honvédelem érdekében, bemutatva szervezetük munkáját. A rendezvény a Nemzeti Együttműködési Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg.
A köszöntő beszédeket Tóth András alezredes, a Zrínyi Miklós Szakkollégium igazgatója és Schiller Gábor, a Puskás Tivadar Szakkollégium elnöke tartották, majd számos szaktekintély osztotta meg tudását, három fő téma köré csoportosítva, melyek mind stratégiai jelentőségűek hazánk számára: a haderőfejlesztés, a honvédelmi nevelés és a hagyományőrzés.
Lippai Péter dandártábornok, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) dékánja a honvéd tisztképzés rendszeréről tartott előadást, kiemelve a katonatiszti szocializáció fontosságát. Mint mondta, az a cél, hogy olyan ifjú állampolgárok nevelkedjenek, akik tudják, mit jelent a honvédelem, és életük minden területén képviselik ezt az eszmeiséget. Hangsúlyozta, hogy a tisztképzés a vezetővé válásra is felkészít.
Siposné Kecskeméthy Klára Viola ny. ezredes, az NKE HHK oktatója a Magyar Honvédség haderőfejlesztési programjait mutatta be, hangsúlyozva a rendszerváltás utáni haderőreformokat. Kiemelte, hogy hazánk számára kiemelten fontos a NATO-hoz való csatlakozásunk 25. évfordulója, és a szövetséges kötelezettségvállalások teljesítése.
Szendi József százados, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium honvédelmi nevelési és oktatási részlegvezetője a kadétképzés értékes aspektusait emelte ki. Jelenleg több mint 440 növendék vesz részt a Honvéd Kadét Programban, ahol elméleti és gyakorlati oktatáson készülnek fel a honvédelemre. A program részeként lehetőség van olyan tapasztalatok megszerzésére is, amelyeket civil területen is hasznosíthatnak.
A hagyományőrzés és kegyeleti tevékenységek szekciójában Szebenyi István, a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke, valamint Lévai Miklós ny. alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnöke mutatták be munkájukat. Szebenyi István és csapata a Vértes katonasírjainak karbantartásával és hadszíntérkutatással foglalkozik azzal a céllal, hogy a helyi történelem részeként megőrizzék az ott talált tárgyakat. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület pedig a fiatalok bevonásával a második világháborús örökség aktív őrzőjeként működik.
Szöveg: Harangozó Éva
Fotó: Szilágyi Dénes