NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Gyászhír

Eltávozott „A Professzor”

Elhunyt Dr. Makkay Imre ny. ezredes, az Elektronikai Hadviselési Tanszék korábbi vezetője

2025. május 19-én, életének 77 évében elhunyt Prof. Dr. Makkay Imre ny. ezredes az Elektronikai Hadviselés Tanszék korábbi vezetője.

Dr. Makkay Imre katonai pályafutását a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola (1967-1971) elvégzése után rádiólokátor szaktechnikus tisztként kezdte 1971-ben. 7 év csapatszolgálat után 1978-1982 között katonai rádiómérnöki diplomát szerzett a Kijevi Rádiótechnikai Mérnöki Főiskolán. 1982-1984 között az MN Rádióelektronikai Ellenőrző Központban laborvezetőként dolgozott, majd 1984-1987 között tudományos aspiránsként tanult Kijevben és kandidátusi címet szerzett.

1987-től 2007-ig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián, később a Nemzetvédelmi Egyetemen töltött be adjunktustól tanszékvezető egyetemi tanári posztig oktatói beosztásokat.

Ez az időszak kétségtelenül az iskolateremtés, a tudományos utánpótlás nevelés, a szakmai továbbfejlesztés időszaka volt. A tanszék ebben az időszakban olyan jelentős témákkal foglalkozott, mint az információs hadviselés, vezetési hadviselés, majd információs műveletek meghonosítása a magyar tudományos közéletben, az egyetemi oktatásban.

Ebben az időszakban folytatott kutatások eredményeképpen honosodott meg a pilóta nélküli repülőgépek kutatás-fejlesztése az egyetemen. Professzor úr vezetésével oktatókból és doktoranduszokból álló kutatócsoport részt vett az EU 5. keretprogramban az UAV NET nemzetközi kutatási szervezet munkájában, több nemzetközi konferencia részvétel, tanulmányút, megvédett doktori PhD értekezés fémjelzi Makkay professzor munkásságát.

Tudományos kutatási tevékenysége mellett a kutatás-fejlesztési pályázatokban jelentős projektvezetői tevékenységet folytatott, és elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat is.

Életre hívója volt a ma már több, mint 20 éves múltra visszatekintő Robothadviselés című tudományos szakmai konferenciának, amely hagyományosan az Elektronikai Hadviselés Tanszék és a Magyar Hadtudományi Társaság éves kiemelkedő tudományos rendezvénye.

Professzor úr a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen megalakult Katonai Műszaki Doktori Iskola alapító tagja, megalakulása óta témavezetője, oktatója, valamint a Magyar Hadtudományi Társaság Elektronikai, Informatikai Szakosztályának nem csak aktív tagja, hanem egy időben a szakosztály elnöke is volt.

Oktatói, kutatói tevékenysége mellett számos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja is volt.

A nyugállományba vonulása után is folytatta aktív kutatási-fejlesztési tevékenységét, óraadóként a szolnoki repülőműszaki hallgatók oktatásába is bekapcsolódott, tudományos diákköri dolgozatok témavezetője volt.

Aktív tudományos közéleti, szakmai, tudományszervezői, oktatói és iskolateremtő munkássága elismeréseként a Magyar Hadtudományi Társaság Tanárky Sándor Díjban részesítette 2018-ban.

 

Makkay Imre a szó legnemesebb értelmében professzor volt. Ez nem csak a tudományos és kutatói tevékenységében, hanem a valódi iskolateremtő és utánpótlás nevelő, támogató munkájában, valamint a mindig az újat és a jövőt kutató énjében is megnyilvánult. Számos, ma a Magyar Honvédségben vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, illetve más egyetemeken tudományos fokozattal rendelkező, sok esetben egyetemi tanári és vezető pozíciót betöltő kolléga került ki abból a tudományos műhelyből, amelyet Makkay Imre vezetett hosszú évekig.

 

Halála hatalmas veszteség a tudományos és katonai közösségnek is!

 

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

 

 

Szöveg: NKE HHK Elektronikai Hadviselés tanszék

Kép: NKE HHK Elektronikai Hadviselés tanszék archívum

 


Címkék: Főoldali hír 2025