Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) és az Edutus Egyetem közötti együttműködés lehetőségeiről – ezen belül a Honvédelmi alapismeretek tantárgy bevezetéséről - egyeztetett Lippai Péter dandártábornok, az NKE HHK dékánja, valamint Némethné dr. Gál Andrea, az Edutus Egyetem rektora július elején.
A Honvédelmi Minisztérium és az Edutus Egyetem május végén kötött megállapodást azzal a céllal, hogy a honvédelmi nevelés és a katonai pályaorientáció a felsőoktatásban is korszerű, gyakorlatorientált keretek között valósuljon meg. Ez egyebek mellett kiterjed az oktatás, a kutatás, a hallgatói gyakorlati képzés színvonalának erősítésére, az Önkéntes Tartalékos Rendszer működtetésére, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Edutus által indítandó közös képzések kialakítására.
Dikácz Csaba alezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Katonai Tanfolyamszervező Intézet Honvédelmi Nevelési és Részképzés Tervező Osztályának osztályvezetője az intézmények közötti együttműködés kapcsán megemlítette: az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, - illetve jogelődje, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 2007 óta vesz részt a fiatal generációt, ezen belül a felsőoktatásban tanuló hallgatókat megszólító honvédelmi nevelés programjában. A Honvédelmi alapismeretek szabadon választható tantárgyat első ízben a veszprémi Pannon Egyetemen hirdették meg 2007-ben, majd az ezt követő évek során több felsőoktatási intézmény is csatlakozott a kezdeményezéshez, amely keretében eddig már több mint 31 ezer hallgató választotta azt.
„Az Edutus Egyetemen tervezetten ez év szeptemberétől hirdetnék meg a féléves, előtanulmányokat nem igénylő, 3 kreditet érő, e-learning formában oktatott tantárgyat. A hallgatók jelenleg egy, az NKE elismert oktatói által megírt és lektorált 11 fejezetből álló, 268 oldalas e-jegyzetből, maguk választotta időtartam alatt sajátíthatják el a tananyagot, a közeljövőben pedig tervezzük ennek digitális formába történő fejlesztését az NKE HHK Katonai Vizsgaközponttal közösen” – fogalmazott Dikácz Csaba alezredes, emlékeztetve arra, hogy a HHK szakemberei továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a hazafias és honvédelmi nevelés kormányzati szándékának megvalósításában, kiemelten a hazai felsőoktatásban tanuló fiatalok ilyen irányú képzésében.
Szöveg és képek: Antal Ferenc