NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Bolyai Jánosra emlékeztek Bécsben

Bolyai János nem csupán kiemelkedő műszaki katonatiszt volt, hanem a magyar tudomány egyik meghatározó és kiemelkedő alakja is - hangsúlyozta Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) dékánja a világhírű matematikus tiszteletére rendezett megemlékezésen a bécsi Stiftkirche katolikus templomban.

Az egykori Hadmérnöki Akadémia területén álló helyőrségi templomban tartott beszédében Lippai Péter dandártábornok emlékeztetett: a híres tudósembernek a vérében volt a tudás, hiszen apja Bolyai Farkas nevéhez fűződik a magyarországi matematikai kutatás kezdete. „Az ő tanítványa volt fia is, aki méltó módon vitte tovább apja életművet. Tanulmányait itt, a bécsi katonai akadémián folytatta és 1823-ban kitűnő eredménnyel zárta” - fogalmazott a dékán, kiemelve: Bolyai János megelőzte korát, hiszen csaknem egy évszázaddal Einstein előtt megfogalmazta a gravitáció értelmezésének célkitűzését, valamint elismerést érdemel zeneelméleti és filozófiai munkássága is.

Elhangzott: Bolyai bár katonai akadémiát végzett, és kétségtelenül kora egyik legnagyobb lángelméje volt, katonai karrierje mégsem tudott kiteljesedni. Korai nyugdíjazását követően visszatért Erdélybe, és bár egyetértett az 1848/49-es szabadságharc törekvéseivel is, romló egészségi állapota nem engedte meg hogy aktív katonai szolgálatot vállaljon. Halálakor jeltelen sírba helyezték, a marosvásárhelyi református egyház halotti anyakönyvébe ezt írták: „Híres, nagy elméjű matematikus volt, az elsők között is első. Kár, hogy nagy talentuma használatlanul ásatott el” - ám mégsem lett igaza azoknak, akik ezeket az utolsó sorokat lejegyezték róla 1860-ban. Hiszen itt állunk több mint 165 évvel később, és emlékezünk erre a nagyszerű elmére – emlékeztetett Lippai Péter dandártábornok.

Ezt követően az Akadémia folyosóján felállított Bolyai-mellszobornál Erich Csitkovits altábornagy a bécsi Nemzetvédelmi Akadémia parancsnoka idézte fel Bolyai János pályafutását, egyúttal méltatva azt a csaknem három évtizedes hagyományt, amely elmélyítette a két intézmény közötti kapcsolatokat.

A rendezvény zárásaként a résztvevő szervezetek elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Szöveg: M.Révész Renáta, Antal Ferenc

Képek: Magyarország Nagykövetsége Bécs


Címkék: Főoldali hír 2025