NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Megemlékezés és elismerések átadása a nemzeti ünnep alkalmából

Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus dísztermében.

Az ünnepségen Molnár Gábor Zoltán főhadnagy a HHK Hadtörténelem Tanszék tanársegédje ünnepi beszédében kiemelte, hogy még nemzetközi szinten is meglepetést jelentett az 1956-ban spontán kialakult össznemzeti mozgalom, illetve annak eredménye, amelyet egy 1957-ben összeállított CIA jelentés is igazol. Ebben az állt ugyanis, hogy „a rendelkezésre álló információk alapján nem számoltak a magyarországi eseményekkel. A diktatórikus kommunista rezsimmel szembeni lakossági szembenállás ugyan ismert volt, azonban tekintettel arra, hogy Magyarországon egyetlen olyan fedett szervezet vagy ellenálló mozgalom sem működött, amely egy fegyveres felkelést elő tudott volna készíteni, ezért ennek lehetőségé fel sem merült. Az 1956-os októberi forradalom harcai csak Budapestre, Pécsre, Miskolcra és még néhány kisebb városa terjedtek ki. Az egyes ellenálló csoportok között nem volt közvetlen kapcsolat. A harcoknak nem volt egységes vezetése. Az azonban szinte bizonyosan megállapítható, hogy szinte az egész nemzet szolidáris volt a fiatal forradalmárokkal.

Az ünnepi állománygyűlésen elismerések átadására is sor került, ismertették Magyarország Honvédelmi Miniszterének, Honvéd Vezérkar Főnökének, valamint a HHK dékánjának határozatait és parancsait. Az elismeréseket dr. Lippai Péter dandártábornok, a kar dékánja adta át.

A Tiszti Szolgálati Jel év után járó Babérkoszorúval ékesített fokozatát kapta Földi László ezredes, a Katonai Vezetőképző Intézet, Harctámogató Tanszék egyetemi tanára, Gyarmati József ezredes, a Katonai Logisztikai Intézet, Haditechnikai Tanszék tanszékvezetője, Szekeres György alezredes, az Alapozó Tudományok Intézete, Katonai Vezetéstudományi Tanszék mesteroktatója.

A Tiszti Szolgálati Jel 20 év után járó II. fokozatát kapta Gulyás György alezredes, a Katonai Logisztikai Intézet, Hadtáp, Pénzügyi és Katonai Közlekedési Tanszék tanársegédje.

A Honvéd Vezérkar főnöke több évtizeden át végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, valamint 60. születésnapja alkalmából Hadik-szablyát adományozott Négyesi Lajos ezredesnek, az Alapozó Tudományok Intézete, Hadtörténelem Tanszék, egyetemi docensének.

Lippai dandártábornok a nemzeti ünnep alkalmából további emléktárgyakat, emlékpajzsot és emlékérmet, valamint okleveleket adott át a kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó munkatársaknak, hallgatóknak, valamint dékáni emlékérmet adományozott Kassai Editnek a Miskolci Egyetem, oktatási igazgatói referensének.

 

Kép és szöveg: M. Révész Renáta őrnagy


Címkék: Főoldali hír 2025