Kétoldalú szakmai egyeztetést tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Széchenyi István Egyetem (SZE) szakemberei a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. A találkozó célja a felsőoktatási és kutatás-fejlesztési együttműködési lehetőségek áttekintése, valamint a jövőbeni közös projektek megalapozása volt.
Friedler Ferenc rektor vezette győri delegációt az NKE részéről Deli Gergely rektor, Kovács László vezérőrnagy, tudományos rektorhelyettes és Kemény Gábor fejlesztési rektorhelyettes fogadta.
Lippai Péter dandártábornok, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja röviden ismertette a kar felépítését, rendeltetését és működésének sajátosságait. Ezt követően Padányi József nyá vezérőrnagy, a Katonai Műszaki Doktori Iskola vezetője tartott előadást. A délelőtt folyamán a kar intézeteinek és tanszékeinek vezetői is bemutatkoztak.
A résztvevők részletesebb ismereteket szerezhettek a Katonai Logisztikai Intézet, a Katonai Vezetőképző Intézet, a Katonai Repülő Intézet – külön kitérve a szolnoki K+F+I tevékenységre –, az Infokommunikációs és Információbiztonsági Tanszék, valamint az Elektronikai Hadviselés Tanszék munkájából.
Az előadásokat kötetlen szakmai egyeztetés követte, amelynek keretében áttekintették az oktatási együttműködés, a közös kutatás-fejlesztési projektek és a védelmi innováció területén rejlő lehetőségeket.
A program laborbemutatóval és a Campus kutatási infrastruktúrájának megtekintésével zárult. A delegáció járt az XR/VR laborban, a 3D fémlaborban, ahol a fémadditív gyártási technológiák és a kapcsolódó kutatások kerültek bemutatásra. Tájékoztatást kaptak a LEGO okosváros és a cyber-range képességekről is, amelyek a kibervédelmi és szimulációs képzések gyakorlati hátterét biztosítják.
A bemutatók során kiemelt hangsúlyt kaptak a digitális és immerzív technológiák, az elektronikai hadviselés, valamint a védelmi célú innováció integrációja az oktatásba és a kutatásba.
A megbeszélés megerősítette a két intézmény közötti stratégiai párbeszéd jelentőségét. A felek egyetértettek abban, hogy a jövő biztonsági és technológiai kihívásai komplex, interdiszciplináris együttműködést igényelnek, amelyben az egyetemi szféra kiemelt szerepet tölt be.
A látogatás hozzájárult ahhoz, hogy a vendégek átfogó képet kapjanak az NKE képzési és kutatási kapacitásairól, és megalapozta a további közös szakmai kezdeményezések előkészítését az oktatás és a kutatás-fejlesztés területén.
Kép: Antal Ferenc
Szöveg: M. Révész Renáta őrgy.