Szűkítés



Minden Címke 191


bejegyzések

Nyári titkársági ügyelet és egyéb információk

    • KMDI nyári ügyelet
Cimkék: katonai-hirek

Végzettséget igazoló jelvények is erősítik az egyetemi identitást

    • kituzok

Már az idén oklevelet szerző hallgatók is megkapják a végzettségüket szimbolizáló jelvényeket, amelyek karonként, a megszerzett oklevél minősítését és a végzettségi szintet illetően is különböznek. A Fenntartói Testület kezdeményezésére és egyben döntésével megvalósult jelképek az egyetemi és kari identitás, valamint a közösségépítés erősödését szolgálják.

Az ovális alakú hallgatói jelvényt körülölelő koszorúból két színváltozat lesz majd: az aranyat a kiváló teljesítményt nyújtók kapják, míg a többiek az ezüst színűt hordhatják majd. A koszorú egyik oldala babér, a másik cser (tölgyfa) levelekből épül, középen  a tanulásra, a tudományra és a bölcsességre utaló nyitott könyv és toll látható. A jelvények kari arculati színek alapján is különböznek, az eltérő szín a belső ellipszis koszorúhoz közeli szegélysávjában jelenik meg. Az Államtudományi és Közigazgatási Kart és a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolát a piros, a Rendészettudományi Kart és a Rendészettudományi Doktori Iskolát sötétkék, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kart, illetve a karon működő két doktori iskolát (Hadtudományi Doktori Iskola, Katonai Műszaki Doktori Iskola) barna, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kart zöld, míg a Víztudományi Kart világoskék szín jelöli. A jelvényen a végzettségi szint is megjelenik, ezeket úgynevezett filigránok jelzik a szegélysáv felső részében. Az alapképzési szakot 3, a mesterképzési szakot 5, míg a doktori fokozatot 7 db filigrán szimbolizálja.

A hallgatói jelvényeket az egyetem biztosítja díjmentesen az egyenruhás és a civil képzésekben oklevelet szerzőknek, valamint a PhD- doktori fokozatot szerzetteknek egyaránt.  Az alumnik számára az NKE a  későbbiekben lehetővé teszi, hogy megvásárolhatók legyenek a jelvények.

A HHK kari végzettséget igazoló jelképek megtekinthetők a mellékelt PDF-ben: 

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: HHK, jelvények, 2017

A tudás megszerzésének ünnepe - oklevélátadó a HHK-n

    • fokep
    •  dsc7613 2
    •  dsc7620 2
    •  dsc7639 2
    •  dsc7653 2
    •  dsc7664 2
    •  dsc7670 2
    •  dsc7925 2
    •  dsc8021 2
    •  dsc8031 2
    •  dsc8042 2
    •  dsc8051 2
    •  dsc8072 2
  • Előző
  • Következő

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar mintegy 50, mesterképzésben és szakirányú továbbképzésben résztvevő hallgatója vehette át végzettséget igazoló oklevelét a Ludovika Főépület Szent László Kápolnájában tartott ünnepségen. A legkiválóbban teljesítők külön elismerésben is részesültek.

„Ma egyetemünk az egyetlen katonai felsőoktatási intézmény. Ezt azonban nem monopóliumnak, hanem a szó legpozitívabb értelmében vett kiváltságnak kell tekintenünk”- hangsúlyozta beszédében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora elmondta, hogy első ízben végeztek hallgatók a katonai felsővezetői szakirányú továbbképzési szakon, ami ma már szakdiplomát adó képzésnek minősül. Elhangzott, hogy a katonai vezetőképzés története 1920-ig nyúlik vissza, amikor a trianoni békediktátum miatt úgymond rejtve kellett az oktatást megszervezni.  A magyar vezérkari tisztképzés sorsa a második világháborút követő években pecsételődött meg, 1949-ben megszüntették a magyar honvédelmi akadémiát. Majd csak 1993-ban indult újra a vezérkari képzés a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. „Ennek a képzésnek az utódai vagyunk mi, oktatók és hallgatók egyaránt”- fogalmazott Patyi András. A rektor hozzátette, hogy a valódi tudás megszerzésére irányuló hallgatói munkára parancsot adni nem lehet, hiszen a szorgalom, az elszántság csak belső indíttatásból eredhet. „A tudás megszerzésének, a tanulásnak az ünnepe ez”- hangsúlyozta Patyi András. A rektor szólt arról is, hogy az egyetem készen áll arra, hogy a saját lehetőségeinek függvényében részt vegyen a honvédelmi és haderő-fejlesztési reformban is.

A rendezvényen 33 mesterképzésben résztvevő, míg 14 katonai felsővezetői szakirányú továbbképzési szakon tanuló hallgató vehetett át oklevelet. A legkiválóbban teljesítők külön elismerésben részesültek. Dr. Pohl Árpád ezredes, dékán „Primus inter Pares” címet és emléktárgyat adományozott Pölöskei János Antal alezredesnek, míg hadtudományi emlékplakettet vehetett át a német Wolfgang Illner alezredes és a kínai Lu Zhibin alezredes. Dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Hondéd Vezérkar főnökének helyettese emléktárgyat adott át Szloszjár Balázs ezredesnek. Emléktárgy kitüntetésben részesült Deme László József is, aki Huszár János altábornagytól, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság vezetőjétől vehette át az elismerést.

Válaszbeszédében Pölöskei János Antal azt hangsúlyozta, hogy külön öröm a most végzettek számára, hogy olyan időszakban fejezték be tanulmányaikat, amelyben ismét egyre fontosabbá válik a magyar honvédelem ügye.

A rendezvényen részt vett Dr. Földváry Gábor István, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára is.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: oklevélátadó, 2017

Kibocsátó az Idegen Nyelvi és Szaknyelvi Központban

Június 30-án, pénteken ünnepélyes keretek között zárultak le az 500 órás angol nyelvi STANAG1111, STANAG2222 és STANAG3333 intenzív, illetve a 300 órás STANAG11111 és STANAG 22222 munka melletti nyelvtanfolyamok.

A 2016. szeptember 5-től, illetve a 2017. február 6-tól 2017.június 30-ig tartó, a beosztás ellátásához szükséges nyelvi képzésben mintegy 90 hallgató vett részt.
A tanfolyamok  végét a négy készséget mérő vizsga jelentette.

Apáti Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség csoportfőnöke is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget. Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánjának nevében Dr.Szászi Gábor ezredes, a Kar oktatási dékánhelyettese szólt a kibocsátón résztvevő hallgatókhoz és tanárokhoz. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek újabb és újabb követelményeknek kell megfelelnie, folyamatosan képezniük kell magukat egy életen át.

 Dr. Szászi ezredes úr és Dr. Kiss Gabriella, a Központ igazgatója a tanfolyam sikeres elvégzését igazoló oklevelet adott át a hallgatóknak.

Dr.Kiss Gabriella gratulált valamennyi résztvevőnek, aki a kurzus feltételeinek eleget tett. A vizsga eredményére ugyan még mindenkinek várnia kell pár hetet, de az itt szerzett tudás olyan potenciális tőke, amelynek segítségével magasabb szinten folytathatják nyelvi tanulmányaikat a jövőben.

A Központban tanító kollégák munkáját megköszönve külön kiemelte Oláh Tóth Judit területfelelős elkötelezettségét és precizitását.

Dr. Kiss Gabriella elismerését fejezte ki a tanfolyam egyetlen külföldi hallgatójának, az ukrán Olekszii Kablov őrnagynak a kitartásáért, szorgalmáért, igyekezetéért, hogy beilleszkedjen egy kihívásokkal teli ismeretlen környezetben. Nagy sikert aratott az őrnagy úr angol nyelvű szellemes válaszbeszéde, amelyben köszönetét fejezte ki azoknak, akik segítették itt-tartózkodása alatt.

A kibocsátó befejezéseként Kátai Róbert őrnagy, a STANAG 3333 tanfolyam hallgatója mondott válaszbeszédet angol nyelven, a kurzus valamennyi hallgatója nevében. 

Cimkék: főoldali hír, 2017

A HHK oktatója is részt vett a világkongresszuson

    • A HHK oktatója is részt vett a világkongresszuson -2
    • A HHK oktatója is részt vett a világkongresszuson -1
  • Előző
  • Következő

A World Congress of Engineers and Scientists (WSEC) 2017 Világkongresszust az EXPO-2017 „A jövő energiája” nevet viselő nemzetközi kiállítás keretében rendezték meg Kazahsztán fővárosában, Asztanában, 2017. június 19-20-án. Az eseményre a világ 51 országából számos állam- és kormányfő, több mint ezer neves tudós és mérnök, köztük Nobel-díjasok és a „Globális Energia” nemzetközi díj nyertesei, a tudomány, az oktatás, az üzleti élet, kormányhivatalok, nemzetközi szervezetek, tudományos és műszaki szövetségek képviselői vettek részt. Ezen a rendezvényen tartott előadást Dr. Lakatos Péter, a HHK docense.

A Világkongresszus olyan globális platformmá vált, ahol a résztvevők megvitatták a modern energia terén elért fontos eredményeket és a vonatkozó trendeket, a globális energiaproblémák megoldásának módjait és módszereit. Mindemellett új intézkedéseket elemeztek, és javaslatokat tettek annak érdekében, hogy intenzívebbé lehessen tenni az új energiafejlesztés célkitűzéseinek elérésére szolgáló erőfeszítéseket négy alapvető területen, amelyek felölelik a világ energiájának fejlesztésével kapcsolatos kilátásokat és forgatókönyveket 2050-ig, az energia-trilemma egyensúlyát (biztonság, hozzáférhetőség és környezeti fenntarthatóság), az energiaforrások fejlesztését (globális trendek, versenyképesség, innovációk és kazahsztáni felhasználásuk kilátása), valamint a tudományos humánerőforrás-gazdálkodást.

A Világkongresszus deklarációja szerint folytatni kell a kutatást és fejlesztést annak érdekében, hogy következetesen növelni lehessen az elosztott energiatermelés és az infrastruktúra fejlesztésének és telepítésének részarányát az elosztott energiatermelés hatékony működése és az abban rejlő lehetőségek hatékony felhasználása terén abból a célból, hogy egyensúlyt lehessen teremteni az energiabiztonság, hozzáférhetőség és környezeti fenntarthatóság terén.

A fenti gondolatok és okfejtések igazolják a KÖFOP keretében létrehozott Közszolgálati Lenyomat Ludovika Kutatócsoport célkitűzéseit is.  Dr. Lakatos Péternek a KÖFOP projekt révén volt lehetősége elutazni a világkiállításra, ahol a humán erőforrással és az oktatással foglalkozó alszekcióban tartott előadást a Visegrádi Négyek és Ausztria gazdasági fejlettsége, logisztikai teljesítménye és karbon lábnyoma, vagyis szén-dioxid kibocsátása közötti összefüggésekről.

A Kutatócsoport már rendelkezik együttműködő partnerekkel (a Bécsi Egyetem Logisztikai és Közlekedési Intézete, a szlovákiai Milan Rastislav Katonai Akadémia Menedzsment tanszéke, a Világgazdasági Regionális Kutató Intézet.) A kutatócsoport - Fleischer Tamás kutató, Nyitrai Mihály alezredes doktorandusz hallgató és  Pap Andrea alezredes tanszékvezető - fő célkitűzése, hogy a fenntarthatóságot, ezen belül is a fenntarthatóság közszolgálati aspektusait vizsgálja. Fő feladatok között szerepel a többi között hazai és nemzetközi konferenciák szervezése a témában, közös publikációk írása nemzetközi kutatócsoport tagokkal, valamint közös pályázatok indítása.

Megosztás a Facebook-on


HHK vendége volt a University of North Georgia rektora

    • Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vendége volt a University of North Georgia rektora -1
    • Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vendége volt a University of North Georgia rektora -2
    • Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vendége volt a University of North Georgia rektora -3
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a University of North Georgia (UNG) közötti együttműködés keretében a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karra látogatott Dr. Bonita Jacobs, a UNG rektora.

Dr. Jacobs nemcsak az itt tanuló amerikai hallgatókkal találkozott, hanem személyesen is megismerte a UNG-re kiküldendő egyik honvéd tisztjelöltet, Schneider Dorottyát. A UNG két kadétja a Karon folytatott tanulmányokat mintegy két hónap időtartamban. A kadétok a Kar Erasmus+ angol nyelvű portfoliójából választottak ki három-három tantárgyat, amelynek követelményeit sikeresen teljesítették.

A két egyetem közötti együttműködés komolyságát jelzi, hogy Bakos Csaba Attila alezredes a West Point után jelenleg a UNG-n folytat oktatói tevékenységet 2017. augusztus elejéig.

Cimkék: főoldali hír, 2017

Sarkantyú futam

Idén júniusban először kaptak lehetőséget a Magyar Honvédség katonái, hogy részt vehessenek az amerikai páncélos felderítők 3 napos kihívásán, a sarkantyú futamon. Az amerikai lovasság hagyományai közé tartozott, hogy a lovas katonáknak bizonyítani kellet rátermettségüket és felkészültségüket, különböző feladatok teljesítésével, hogy megkapják a sarkantyút. Ennek az eseménynek a modern kori változatát szervezik meg a páncélos felderítők kötelékeiben, ahol a katonák számot adnak elméleti és gyakorlati tudásukról, valamint fizikai- és mentális állóképességükről.

    • Sarkantyú futam -1

Tisztjelöltként én is lehetőséget kaptam a kihívás teljesítésére, a tatai Klapka György lövészdandár, 2. Lövész zászlóaljánál eltöltött kéthetes csapatgyakorlatom részeként. A futamot egy több hetes felkészülési fázis előzte meg, ahol elsajátítottuk az amerikai fegyverek és eszközök kezelését, a páncélos felderítők történelmét és különböző csapatfelderítő ismereteket.  Ezt követte a közös lőgyakorlatok végrehajtása, ahol az amerikai katonák is megismerkedtek a Magyar Honvédségben rendszeresített fegyverek kezelésével. 

Az 57 órás kihívás hajnali egy órakor kezdődött a megnyitó ünnepséggel, amit egy hét kilométeres felderítő futás követett. A táv teljesítésére 45 perc volt a minimum szintidő majd a beérkezőknek dolgozatot kellett írni a futás alatt megjegyzett különböző felderítési információkból, valamint a fekvőtámasz és felülés felmérést kellett teljesíteni. Az estet követően reggel végrehajtottuk a felszerelés ellenőrzést, kitöltöttük az elméleti tesztet majd három rajt alakítottak ki a résztvevő állományból. A felosztástól kezdve a rajok külön teljesítették a feladatokat és a menetet, melyek végrehajtását nehezítette 27-30 C fokos meleg.

    • Sarkantyú futam -2

Első feladatunk a „Blackjack mile” volt. 1,6 km-en keresztül harcszerű menetet hajtottunk végre, miközben egy sebesültet cipeltünk magunkkal hordágyon és egy HMMWV terepjárót kellett eltolni. A feladat teljesítése után elhagytuk a laktanyát és további öt feladatot hajtottunk végre: támadó éles lőgyakorlatot a szomódi lőtéren, tájékozódási gyakorlatot azimut menet formájában, harci életmentő feladatokat, terület felderítést és fegyverzeti vizsgát.

    • Sarkantyú futam -3

A kihívás során a kiképzők folyamatos terhelésnek tették ki a résztvevőket: több ezer testgyakorlatot kellett végrehajtani fekvőtámaszok, guggolások és négy ütemű fekvőtámaszok formájában, valamint a három nap alatt 76 kilométert kellett menetelni a 40 kg-os hátizsákkal, mely meglehetősen nehezítette a mozgást.

A futam végére a lemorzsolódás nagyjából egyharmados volt, de mind az öt magyar katona teljesítette a feladatokat. Számomra pedig az utolsó próbatételt jelentette, amit tisztjelöltként teljesítettem és számos ismerettel gazdagodtam, amely a jövőbeli munkámat segíteni fogja.


Szerző: Tóbiás Dániel honvéd tisztjelölt

Cimkék: főoldali hír, 2017

Egy tanár emlékezete

„Partra szállottam. Levonom vitorlám.”

                                                                                                                                                       Berzsenyi Dániel

A lélek egy nagy színes ceruza készlet, mely önmagától színezi az emlékarcot, s a talált tárgyat egyaránt. Az emlékarc volt kollégánké, Dr. Himmer Péter főiskolai tanáré, s a tárgy – az etika, mely kedvenc tárgya volt. Dr. Himmer Péter (1953-2017) főiskolai tanárral három évtizeden keresztül oktattunk, segítve egymást a tanári munkában, a vizsgáztatásban (szigorlatok, doktori szigorlatok) egyaránt. 1998 - ban magam is a Filozófia Tanszékre kerültem tanárként kinevezésre. Egymás között ismertük Himmer Péter kitartó és rendíthetetlen ragaszkodásait, így: oktatói státusának „Főiskolai tanár”, később a „Tanszékvezető Főiskolai Tanár” megnevezéséhez, az utolsó percig, akkor is, mikor már egyetem lettünk; ragaszkodott még, - mint az ELTE-n filozófiai szakot végzett tanár (1985) - a görög-latin átszellemítettséghez is, a goethei - fausti kultúrához, mely szellem nélkül elképzelhetetlen – s melynek hiányát a társadalomban, különösen az utolsó évtizedekben érezte. Tudta, hogy minden  klasszikusságban stabilitás, kiszámíthatóság van, s csak a stabilitásban van tere a racionalitásnak, művészetnek, a vallásnak, az erkölcsnek, a játéknak, minden kulturális, szellemi és lelki produktumnak. Társadalmunkban azonban még nem alakulhattak ki a nyugalomnak ezek a körei, itt mindig minden együtt van jelen, és állásfoglalásra késztet. Tárgyában, a filozófiában egyedüli módon olvadnak össze a jelenségek – problémák - elméletek, ami a hallgatói megértést jelentősen nehezíti. Az oktatás minősége - színvonala, látóhatára, keresztmetszete, gondolkodásának anyaga - a tanároktól függ. A gondolkodás a ránk hagyományozott gondolkodás pályáján tartózkodik, s gondolkodásunkkal egy két és félezer éves hagyomány terében mozgunk.

Néhány Freudista-komplexum, amiben hitt, s amit átélt-átéltünk tanárokként, s melyekről - a mozgalmas harminc év alatt - sokat beszélgettünk, mert nemcsak a kultúrában való közérzetünkre hatottak, hanem oktatási-kutatási problémaként is jelen voltak.


  • Hinni a kultúrában, - miközben érezzük, hogy egyre inkább csak fedőréteggé válik, s a kultúra, a polgári társadalmakban egészként már nem létezik. Etikailag megérteni a rossz erőterét, mely olyan naggyá nőtt, hogy a hozzá való vonzódás érdemmé, s nem intellektuális ellökődéssé vált! Az eszmei átcsapott szélsőséges pragmatizmusba. Az emberi tudat nagy paradoxona, hogy az ész világszerű, de a világ ésszerűtlen. Az ember az egyetlen anyag, aki megéli, felfogja és gondolja anyagiságát. „Jelenvalólétünket (unseres Dasein) – a kutatók, tanárok és tanulmányaikat folytatók közösségében – a tudomány határozza meg.” – írta M. Heidegger. A mi területünkön ez a társadalom-, és bölcsészettudomány sajátos tartalmaikkal. Azt mondhatjuk, hogy a társadalomtudomány, a társadalmasult ember többé-kevésbé tudatos önreflexiója. A társadalom, változó adatokat, információkat, összefüggéseket, viszonyokat termel, melyekkel a társadalomtudomány dolgozik.
  • Hinni a demokráciában - miközben az zsákutcák sokaságává vált. Olyan mesterséges hatalmak nőttek az emberi világ fölé, mint: a pénz, a gép, az elektronika, a bürokrácia, a fegyver. A társadalmi krízis mélypontja a morális, lelki szétesettség, melyben összekapcsolódott a kapzsiság és az erőszak is. Ezért az etika, a végtelen interpretáció esélyét nyújtja, mivel a tárgy kimeríthetetlen. Nem véletlen, hogy a lopakodó-krízis mindig megjelenik valamelyik társadalmi területen, és a kultúra nagy rendszerei – oktatás, gazdaság, stb. – valamint a hatalmi intézmények is zavarban vannak. Tudta, hogy a „Jó” és a „Rossz” mögött - Kerényi Károly (1933) kifejezésével - a szeretet és gyűlölet bipolaritása húzódik, melyek nem egészen etikai kategóriák.  A második világháborút követően a - nemzetközi szakirodalomban, - „demokratikusnak” felfogott államok gyakrabban indítottak és indítanak háborút, mint a „diktatúraként” jellemzettek. Jelenkorunkra a jelzett „demokráciák” inkább demokrácia-, és identitás - patológiává váltak.
  • Hinni a választott értékekben – miközben lerombolódott 1990-2010 között - két évtized alatt - az értéktudat, a morális nagy tömbök szétverődtek - jó, helyes, igaz, nemzet, haza, becsület, (társadalmi) - felelősség, (köz) - szolgálat, törvénytisztelet, erő, rend - ami hatással volt a hadseregen belüli viszonyokra is. Nem, a gondolkodom, tehát vagyok descartesi elve, hanem a szerzek, tehát vagyok darwini elve érvényesült. A szerzés érdeke magába szívta az emberi jellemeket. A profi katona fegyveres vállalkozóvá, a NATO multinacionális nagyvállalattá vált. A pénz vezérelte társadalom viszonyainak élesedésével, élesednek, a viselkedés amorális jellemzői is, miközben sokasodnak az egyént körülvevő coach-ok (edzők), a pszichológusok, a trénerek, menedzserek. Elvált egymástól a nyilvános média retorika, valamint a nem nyilvános cselekvés; elvált egymástól a cselekvés érdekvezéreltsége, szociális logikája, valamint a teljesítmény. Új, eddig nem tapasztalt emberi, jellembeli dimenziók tárultak fel, amelyeken elgondolkodhatunk, és a helyzetből kivezető pedagógiai – esetenként inkább gyógypedagógiai - programokat alkothatunk (gondoljunk elsősorban a sorozatos iskolai tragédiákra Amerikában).  Bizonyára a szétszakadt világok fragmentumai még sokáig zakatolnak bennünk.
  • Hinni a közszolgálatban: A történelmi nemzetek érzékenyek a kulturális és civilizációs értékekre egyaránt, közülük az olyanokra, mint a hivatástisztesség, hivatásbecsület.  A Szózat egyik erkölcsi üzenete, "Áldjon vagy versen sors keze: Itt élned, halnod kell." - és nem az, hogy rabold ki, hagyd ott, és a pénzeddel menekülj off-shore paradicsomokba. Más szempontból nem feledhetjük, hogy misszióban, katonaként a civilizációs értékekért is felelősek vagyunk, nem hunyhatunk szemet hadműveleti területeken a múzeumok, templomok kirablása fölött sem. Nem csak akkor kell észbe kapnunk, amikor az újságok közlik az elrabolt műkincsek képeit, és felrémlik, hogy tényleg, ez már benne volt az általános iskolás történelemkönyvünkben is. Egyedi emberként is, az egész emberiség történelmére vagyunk utalva. A politikai erkölcs kérdése az is, hogy milyen háborúkra mondunk igent.
  • Hitt a magyar filozófiatörténet – kevés, számba-vehető nemzetközi alakjai közül Lukács Györgyben (Georg Löwinger, 1885-1971), annak ellenére is, hogy a Lukács- kultusz csapdája: a múlt aknái azért nem nyílhattak meg korábban, mert nem volt bátorság a kényelmetlen végső következtetések levonásához, s nem lehetett kritikus a viszony a tudat olyan ballasztjaihoz, mint a sztálinizmus, később a szocializmus, és képviselőik. Szentkuthy Miklós nyomán (Prae I. 366) az egész magyar szellemet a mítoszt, iróniát, jámborságot, naiv destrukciót, a heroizmust, a panteizmust, s a filozófiai gondolkodás magyar hagyományait stb. nem volt, aki jelentős filozófiává tudta volna összeolvasztani. Himmer Péter tudta azt, hogy a forradalom osztályharcos szelleme ellentmondott a vállalható erkölcsi szellemnek, s a korábbi társadalom belső tudati csődjéből, erkölcsi spirálok indultak el, ebbe a jövőbe.  Láthatjuk, hogy tradíció az is, ahogyan felfogjuk és értelmezzük a múltat, azaz a múlthoz vezető közvetítő mechanizmusok, így a nyelvi és érzelmi gazdagság, a gondolkodás fogalmi készlete, szerkezete, stb. közreműködnek a valódi értékek felismerésében, megértésében, elfogadásában.
  • Hinni a katonák oktatásában. Himmer Péter (is) fontosnak tartotta, hogy a tisztjelöltek, a klasszikussá vált korok kultúrájából megismerjenek valamit. Az erkölcsi reflexiók eredetét is azokban a korszakokban ismerhetjük fel. Az etikai problémák nem új-keletűek a hadseregekben sem. Ebben Immanuel Kant nyomán járt, aki Königsbergben porosz tiszteket is oktatott etikára. Tudta, hogy a honvédtiszti hivatás választása, önmagában is eleve elkötelezettséget jelent morális értékek mellett, melyekhez akkor is ragaszkodunk, ha nincs konjunktúrája ezeknek az értékeknek. Milyen energiát adnak ezek az értékek? Clausewitz meghatározása nyomán azt mondhatjuk: a fegyveren az "igazi fém" az erkölcsi erő, a szolgálatban való kitartás, az elkötelezettség, a bajtársiasság, harcban az elszántság. A katonát speciális feladatrendszere, kemény (konzervatív) karaktere, elkötelezett értékválasztása, gyors gondolkodása, és cselekvése teszi valóban különössé. Katonákat tanítva, tisztában volt azzal, hogy a háború mesterséges szituáció, amelyért az etika önmagában nem felelős. Egyetértettünk abban, hogy a katonának is olyan morális elvekre van szüksége, amelyek a társadalom számára is értéket jelentenek, s amelyek hatékonyan motiválják a katonai aktivitást, és összhangban vannak a nemzetközi hadijoggal, s nem utolsósorban a fegyveres összeütközésekben győzelemre ösztönöznek. A hadseregek bázis értékei is: a bátorság, lojalitás, fegyelem. Fiatal kollégáját, Dr. Boda Mihályt is ösztönözte például a bátorság elvi kérdéseinek kutatására. A katonai virtus motívumai között is hasonlóakat találunk: igazság, ravaszság, bátorság. Tegyük hozzá, hogy ezek az erények régi görög eredetűek, s az atléta-erények csoportjához tartoztak.

Emlékszem, a társadalomtudományi összevont szigorlat, filozófia és kultúrtörténet kérdéseire, melyek próbára tették tisztjelöltjeink gondolkodását, így például néhány a 2013-as szigorlat kérdései közül: Az antik görög kultúra sajátosságai; Szókratész előtti görög filozófia; az első iskolák és az első gondolkodók; a klasszikus görög gondolkodás:  Szókratész, Platón és Arisztotelész.;  az ótestamentumi zsidó vallás és zsidó kultúra; az ókori zsidó állam története az állam fölszámolásáig; a Biblia: az Ó- és Újtestamentum (Keletkezése, szerkezete, fordításai.); a középkor szellemisége és a keresztény vallás; Jézus tanítása és a Biblia; a patrisztika és a skolasztika; Szent Ágoston és Aquinói Tamás; a reformáció és az ellenreformáció, mint a polgári társadalom kialakulásának előfeltételei és kísérőjelenségei; a német, a francia és az angol reformáció - Luther; a klasszikus német filozófia; Immanuel Kant Az örök békéről; G. W. F. Hegel, a hegeli gondolkodás, a történetfilozófia és a hegeli historizmus; a 19-20. századi társadalom- és cselekvéselméletek: Karl Marx és Lukács György; Az Iszlám civilizáció, az iszlám kultúra, az iszlám vallás; az Iszlám kultúra fő területei (írás, építészet, irodalom), a Korán; az iszlám és a Nyugat, a terrorizmus.

Az oktatás minősége (színvonala, látóhatára, keresztmetszete, gondolkodásának anyaga) a tanároktól függ. Himmer Péter tanári világa, gondolkodása önálló volt, ezt mutatják munkásságából a következő részletek is:

1. Vélemény az MTA Tudományetikai Bizottsága által közreadott Tudományetikai Kódex tervezetről (email számomra: Himmer Péter, 2010. február 4.): „Jól érzékelhető, hogy a Tervezet prakticista felfogású, angolszász nyersanyagok alapján készült…. A Közép-Európában, (kiváltképp a társadalomtudományokban) honos, kontinentális etika-felfogás alig van jelen benne. Ismeretes, és garantáltan eredményes az ’életpálya egyengetése’, pl. az ismert akadémikushoz való odadörgölőzés, majd a ’barátság’ konvertálása kutatási eredményre, pozícióra, stb. Sajnálatos, hogy ezt a kirívóan amorális, feudális jelenséget pl. a Széchenyi professzori ösztöndíj feltételrendszere nem csupán legitimálta, hanem az „ajánlás” követelményében egyenesen feltétellé tette, s ezzel intézményesítette. (Az ilyen típusú jelenségekről általában az érintett szakma minden kutatója tud, de hogyan illeszthetők etikai kódexbe? A barátság ugyanis nem büntethető, az pedig nem bizonyítható, hogy az előbbre jutás a barátság révén történt.)”

Az idézetben szereplő első megállapításához hozzátehetünk egy kérdést: Miért van az, ha az ember elolvassa mondjuk, Déry egyik könyvét, úgy érzi, hogy értelmesebb lett, mint mikor egy nagy amerikai filozófust olvasott? Az idézett feljegyzésének utolsó mondata, így hangzik: „Amire szükség van: széleskörű és elmélyült etikaoktatás a felsőoktatás egészében.” Pontosan tudta, a filozófiai gondolat felé, az erkölcs fogalmain keresztül lépdel az értelem, miközben az ember igyekszik megfejteni a saját-, és az emberiség-sorsát. „Az etika legfeljebb úgy fogható fel, mint az emberi cselekvés középpontba állításával végiggondolt filozófia.” – írta egyik munkájában. Az iskola (az oktatás, nevelés) az egyéni valamint a szociális késztetések, viselkedésének mérlegelését, a morálisan helyes lépés vagy út választását, az előrelátás, az együttműködés képességét nyújthatja.


2. Kedvelte kérdésekkel kibontani mondanivalóját, mint látszik ez az etika konferenciára való felkészüléshez kiadott, általa készített anyagon is, melyből kiemelek néhány mozzanatot:

Hogyan újítsuk meg a katonai etikát? Honnan remélhetünk támpontokat? Miket tekinthetünk a katonai etika változatlan (mindenkori) értékeinek, és miket tehetünk ezek mellé, mint a mi korunk által felszínre hozott speciális értékeket? A kérdéskör napirendre tűzésével nem valamiféle dogmatikus tisztázottság felé törekszünk, inkább a felszín alatt lappangó, ám esetenként nagyon értékes álláspontokat igyekszünk számba venni. Az alábbiakban (inkább emlékeztető, ötletadó jelleggel) felidézünk néhány, a katonai etika tárgykörét érintő tradicionális, illetve újabb problémát:

ÉRTÉKEK ÉS ESZMÉK A JELEN TÁRSADALOMBAN: Érdemes felfigyelnünk például a jelenlegi ’eszmétlenség’ állapotára.…Lehet, és kell is kritizálni egyes ideológiákat, vagy általában az ideologikus társadalmakat, az azonban tagadhatatlan, hogy helyes tartalmakra, láttató eszmékre minden valahova tartó társadalomnak szüksége van, mert ezekből következnek a legalapvetőbb, legátfogóbb értékek. Immáron negyed százada tisztázatlan a magyar társadalomépítés fő iránya, így tisztáz(hat)atlan a társadalmi értékrend. Negyed százada üres az értékpiramis csúcsa, ahol a legalapvetőbb, legmaradandóbb érték(ek)nek kellene egzisztálnia. Közérdek? Magánérdek? Államilag szabályozott piacgazdaság? A deklarált ’nemzeti együttműködés rendszere’ teoretikusan zavaros, a társadalomelméletben jelölettel nem bíró kifejezés. Miféle általános értékrendre orientálhatjuk ilyen körülmények között a honvédtiszt jelöltet, aki (magán)életét mégiscsak itt éli végig, s ráadásul kívánatos (lenne) tisztánlátó értelmiségiként élnie?

HAGYOMÁNYOS ÉRTÉKEK ÉS MODERNIZÁCIÓ: Mennyiben érvényesek ma, és milyen jelentéssel bírnak a katonai hivatás legeredetibb értékei? Mit jelöl ma a ’bátorság – hűség – becsület’ oly sokat hangoztatott triumvirátusa? Gondoljunk csak arra, hogy a katona fogalma korunkban jelentősen átalakult: mind kevésbé jelenti a harctéren küzdő hős vitézt, és mind gyakrabban valamely modern technika kezelőjét, netán egyszerűen a számítógép billentyűzetén kimagasló szaktudással operáló szakembert. Mind összetettebbé válik a régi kérdés: foglalkozás vagy hivatás? Nem kellene idegenkednünk a ’hivatás’ kifejezéstől, ez mindenekelőtt erősebb elkötelezettséget jelent, illetve dominánsabb benne az emberekért érzett felelősség.

ALKOTMÁNY ÉS ÉRTÉKEK: Következik-e ügyünkre nézve valami megfogható a 2011-ben elfogadott alaptörvényből, amit sokan tekintenek tartalmilag helyénvalónak, mások pedig tarthatatlan abszurditásként beszélnek róla. Az előző, 1949-es alkotmány sem épült közmegegyezésre (úgymond, belenőttünk csupán), s a világ más tájain is adódnak hasonló, különös esetek. (Lásd például az 1947-es japán alkotmányt.) Lehet-e ilyen körülmények között tényleges mérce és rendíthetetlen irányzék a moralitás világában a 2011-es alaptörvény, s ha igen, milyen értékek vezethetők le belőle?

HALAT ADJUNK, VAGY HALÁSZNI TANÍTSUNK? Bár észlelhetők kezdeményezések a továbblépésre, sokan még ma is egyszerű parancsteljesítő szervnek tekintik a katonát. Számunkra pedig kérdés: konkrét értékrendet közöljünk a katonával, avagy inkább gondolkodó lénynek, bonyolult helyzetekben is önállóan értékelni tudó lénynek tekintsük őt? Halat adjunk neki, vagy inkább halászni tanítsuk őt?...”  - írta a konferenciában érintettek részére körbeküldött email - ben 2015. október 6- án Himmer Péter.

2016. november 4-i konferencia nyitó előadójaként is, referátumában a katonai értékrend mai tartalmáról beszélt (Lásd, Honvédségi Szemle 2017/2. szám.) „Észre kell vennünk – mondta –, hogy a katona fogalma korunkban jelentősen átalakult: mind kevésbé jelenti a harctéren küzdő hős vitézt, s mind gyakrabban valamely modern technika kezelőjét. Előadásában felvetette, hogy adósak vagyunk a huszadik század jelentősebb korszakaiban rögzült katonai értékek transzplantációjával, de éppígy a jelenkori társadalmi folyamatok értékszempontú vizsgálatával is. Remélhetőleg új értékeket hoz majd felszínre a megváltozott nemzetközi környezet, a missziós szolgálat, így lehetségessé válik a modern önkéntes haderő új értékrendjének mind tartalmasabb feltárása. Felhívta a figyelmet egy ezzel kapcsolatos módszertani problémára, amely mindenekelőtt a tisztképzés során jelentkezik: vajon akkor leszünk-e eredményesebbek, ha kész, kidolgozott értékrendre orientáljuk fiataljainkat a képzés során, vagy inkább akkor, ha morális készségeiket, értékelő képességüket gyarapítjuk?”

Megjegyzésként a fentiekhez hozzátehetjük: Az egyedi tudat a világgal telítődik, és mi ezt a világot folytatjuk érzéseinkben, gondolkodásunkban, cselekvéseinkben. A helyzetek és viszonyok azonossága termeli ezt a kollektív-tudatot, különben nem lehetne összefogni, nem létezne kooperáció, testületi szellem, nem léteznének az emberiség nagy alkotásai. Tudatunk, ha bizonyos mértékig nem más tudatok ötvözete lenne, nem lenne megértés, értelmezés sem. Ahogyan a Bibliában Jézus mondja: „Én vagyok ezek." E vonatkozások nélkül, nem lennének olyan lelki állapotok, betegségek, mint meghasonlás, hasadás, elidegenedés stb. A benső dinamikát a biológiai keret és az "elvont keret"- ek (impressziók-, hangulatok-, emlékek-, intuíciók-, képzetek- nyelve, stb.) biztosítják.


3. MINÉL SZELLEMIBB, ANNÁL EMBERIBB

Az Új Honvédségi Szemle 2007/1. számában (73-84. old.) örömmel olvastam Himmer Péter „Címszavak – etikához (szemelvények két évtized megoldatlan hordalékaiból)” című  tanulmányát, mellyel mélyebben szeretné belehelyezni a gondolkodást ebbe az érzékeny mezőbe, amely már több mint húsz éve átalakulóban van. Figyelemre méltó gondolataiból - a filozófiával és az erkölccsel összefüggésben, - néhányra részletesebben is szeretnék reflektálni, így a gondolkodásra, az emberi természetre, valamint a történelemre és bizonyos katonai vonatkozásokra is.

Himmer Péter jelzett tanulmányából kiemelek néhány fontos mondatot: „Az etika létformája a gondolkodás….. (ha az etikához bázist keresünk – H.D.)…, nem indulhatunk ki a bennünk lévő természetes hajlandóságokból sem, hiszen ugyan miért nevezhetnénk egy cselekvést erkölcsösnek, ha azt a bennünk lévő hajlam nyomán már eleve, úgyis megcselekednénk….Eszményekről és erényekről nincs szó az etikában. Amit e két szó jelöl, az az utóbbi századok viharaiban összetört. A törmelék, az apró cserépdarabok pedig végképp porrá zúzódtak az utóbbi évtizedek mérhetetlen emberi csalásaiban és öncsalásaiban.”

Minden embernek van szellemi léte is. Minél inkább a napi fiziológiai szükségletek kielégítésére csupaszodik az egyedi ember élete, annál inkább nincs lehetősége arra, hogy a gyakorlati élet elvontabb vetületeivel foglalkozzon, mérlegelje tettei indítékait vagy következményeit. A létminimum általában és nem kizárólagosan én-minimumot is jelent, a létproblémák valódisága gyakran fölébe nő a kulturális tartalmaknak, ezért a magasabb rendű, a nívósabb nem mindig választás kérdése. A bázis szükségletekben fellépő hiányok előhívják a megmaradás, a túlélés kódját: a rivalizálást, a harcot, amelynek során saját szükségletünk felerősödik, megnő, miközben elhalványulnak, esetenként megsemmisülnek számunkra  mások,  szükségleteikkel együtt.

A kulturális antropológia szempontjából, az erkölcs alapja, az ember természeti és társadalmi valósága közötti feszültség. Az etika a gyakorlati ész teljességéhez tartozó alakzat, amelyhez belső tudatunk olyan faktorai is tapadnak, mint a vágyaink, értékorientációink, képzeteink. A gondolatok többségét nem lehet közvetlenül gyakorlattá alakítani, megjegyzem az elgondolhatónak határai is vannak (nyelvi, fogalmi, stb); valamint, ha beszélgetünk valakivel, akkor az általa létrehozott világ képzetével valamint a mögöttes emberi természetével is beszélgetünk. Sokszor az „ész cselének” az áldozatai vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy az embernek is van végső megoldása, de Heideggerrel kell egyetértenünk, hogy végső megoldása nincs.

Az ember erkölcsi egzisztenciáját nem tudta megőrizni, miközben a bürokrácia hajlama és technikája (elektronikus bürokrácia), az emberek kormányzására óriásira nőtt. Minél mesterségesebb egy társadalom - és ez az ipari társadalmak jellemzője - annál inkább „kitaláltabbak” szabályai, értékei, elvei, céljai, amelyek részeivé válnak a válságoknak, a válságok elhúzódásának. Ezért problematikus az ilyen rendszerekben a filozófia, mert lényegénél fogva az alapokra kérdez rá, összefüggést teremtve a tudományok között, ezért ezt a „tükröt” mindig összetörik. Ferenczi Sándor nyomán (Lásd, S. Freud Ferenczi S. levelezés / I/1. kötet 1908-1911 / Thalassa Alapítvány – Pólya Kiadó, Budapest, 2000) azt mondhatjuk, hogy szellemiségünk sajnos még mindig ugyanazokra az alapmozgásokra épül, mint cselekvési készletünk: támadás, védelem, menekülés. E faktorokhoz hozzáilleszthetjük a kooperációt, mint késztetést, amely a túlélés, a kapcsolatok fejlődésének egyetlen esélye. A világ a küzdelmi ösztön szempontjából aszimmetrikus, csak erősek és gyengék vannak benne. Megjegyezhetjük azonban, hogy az elmúlt évtizedek értékeróziójának, a „liberális”- kapitalizmus értékei, emberfelfogása, karakterei is áldozatul estek.

A 20. században a konfliktus pszichés lényeggé vált, azaz konfliktusokra vagyunk hangolva nem kompromisszumokra. A társadalmi világ szerkezetei változnak, de az átrendeződés hatásai nem tartják automatikusan nyitott állapotban az ember személyiségét.

A filozófia jelzéseire általában nem figyeltek, amikor torz vagy torzított eszményeket tágítottak világkoncepcióvá, amelyeknek tragikus, traumatikus végük lett. Nehezen tudunk távolságot tartani a goethei /fausti kultúra lényegétől, a lét és a szellem összetartozásától, ami azt jelenti, hogy a fejlődést nem tudjuk eszmék nélkül elgondolni, miközben minden területen a pragmatizmus és a technika szorításában vagyunk. A társadalom szabály-játék amelynek teljesületlen elvei, értékei, normái tartják fent az etikát. 


4. Tanszékvezetővé való kinevezését követő 2009/2010-ről szóló éves beszámolójában kiemelte a következőket:

„….jelen vagyunk az intézmény teljes oktatási vertikumában, a BA, az MA és a PhD-képzésben, valamint a felsőfokú vezetőképzésben egyaránt. E fentebbi részterületek tantárgyakká konkretizálódnak, amelyeket az egyes szakok konkrét igényeinek megfelelően alakítunk ki. A BA és az MA képzésben jelenleg összesen 28 aktív tantárgyat gondozunk, a PhD-képzésben pedig egy önálló, aktív tudományszakunk van. E tudományszakon jelenleg 5 szigorlattal záruló, 8 kollokviummal záruló, és 28 kutatói szemináriumot gondozunk, a Hadtudományi Doktori Iskola jelenleg folyamatban lévő tartalmi átalakításait követően pedig 3 szigorlati, 4 kollokviumi, s várhatóan 5-6 kutatói témánk marad a programban. Mindenütt kipróbált és bevált tematika szerint oktatunk, az oktatott anyag és az irodalomjegyzék karbantartása folyamatos, és mindig tanszéki értekezleten történik. A közelmúltban zajlott akkreditáció kapcsán tematikáink jó részét radikálisan megújítottuk.

A tanszék oktatói jelentős óraszámban oktatnak. A 2009/2010-es oktatási év első szemeszterében kontakt órában számolva átlagosan 61 %-os leterheltséget, a második szemeszterben pedig átlagosan 46 %-os leterheltséget regisztráltunk. (A két félév közötti differencia természetes, mert tárgyaink jobbára az első féléves oktatási programokban szerepelnek.) Az igazi nehézségek a tartalmi differenciákból adódnak. Néha egymást követő órákban más-más tematika szerint kell oktatnunk, s ilyenkor az érintett oktatónak mindössze néhány perc áll rendelkezésére a gondolati átállásra. (Jelentős gondolati távolságokat kell szinte pillanatok alatt áthidalnunk, ha például „Üzleti etika” órát követően a „Tiszti értékrend” tárgyból kell órát tartanunk.) Teljes oktatói igénybevételünk a 2009/2010-es tanév 1. félévében 116%, a 2. félévben pedig 84% volt, azaz tanszékünk négy oktatója átlagosan, és a két félév átlagában éppen 100 százalékos teljesítményt produkált. (Mindez annak ellenére is így van, hogy a majdan jelentős munkamennyiséget adó ’Védelmi kommunikáció’ BA-szak, illetve a ’Katonai műveletek multikulturális környezetben’ című szakirányú továbbképzésünk még nem indult meg.) Hozzáteszem: a 2010. szeptemberében induló képzésben a Neptun-ban már megjelent adatok alapján lényeges növekedés várható – még mindig az újonnan szervezett képzéseink nélkül.”

Himmer Péter új, perspektivikusan is fontos tantárgyakat vezetett be, így: Dél-európai kultúrkör főbb jellemzői és érintkezési szokásai (znetifi3120); Az erőszak, háború, béke elméleti kérdései (znetifi2107); Kultúrtörténeti és kultúrfilozófia kérdések a hadseregben (znetifi3130); Világvallások (znetifi2106); Tudományelmélet és kutatásmódszertan (znetifi4101).

Kezdeményezésére kidolgozták „Válsággócok kultúrtörténeti háttere” című tárgyat valamint a klasszikus etikák témaköröket valamint az etikai gondolkodás történetét a kezdetektől a 20. század végéig. Az etika tárgyak közül: üzleti etika – gazdaságetikát, a közszolgálati etikát, a médiaetikát. A kulturális antropológia tantárgyprofil kialakítása is folyamatban volt. Az általunk oktatott tudományok mezeje (túl azon, hogy eredendően valamennyi a tág értelemben felfogott filozófia körébe tartozik, vagy annak perifériális elemét képezi) tematikus differenciálásban hat nagy csoportra osztható: 1. Filozófia- és kultúrtörténet.  2. Etika és szaketikák. 3. Vallástörténet – világvallások.  4. Kommunikációelmélet. 5. Multikulturalitás – kultúraközi kommunikáció. 6. Kulturális antropológia. Himmer Péter kontaktórái a 2009/10-es tanulmányi évben: 72/45, ez a kötelezettség százalékában 40 /25 %, órában kifejezve 240 /88, a kötelezettség százalékában 133 / 49 % volt.


Összefoglalás helyett, tanulságok a tanári életműből:

Nem volt könnyű időszak, melyben Himmer Péter „tanerőből” - „tanárrá” vált. Ez a két szó az 1990-es változásponton, nemcsak társadalmi rendszereket, hanem világokat választott el egymástól. A filozófia tárggyal a gondolkodás, ismeretek valamint a pedagógia kezdeteihez kapcsolódtunk. A volt társadalomtudományi terület értékét adja, hogy bizonyos tantárgy-, és tanári- csoportokban, volt erő a kari struktúrába való emelkedéshez is (gondoljunk a biztonsági tanulmányokra), valamint nemcsak hasznos ismereteket közvetítő, hanem a vezetői- és  a viselkedési készlet kiépítője is.

A problémák egy jelentős része nem oldódott meg a folyamatos változásokkal összefüggésben sem:

  • Nem vált még felismertté, hogy mit jelenthet a kutatásban, a megértésben a szakok tárgyainak konvergenciája, hatékonyabb egymásra épülése.
  • A hadtudomány indokoltan-indokolatlanul nem befogadó tudomány, - paradox módon annak ellenére sem, - hogy széles társadalmi alapjai vannak, s ez a társadalmi alap termeli a társadalomtudomány gondolkodási anyagát, az új jelenségeket, összefüggéseket is (vallási szélsőségek, információ orientált rendszerek, stb.).
  • Nem vált még általánosan felismeréssé, hogy a hadsereg a modern állam egyik kulcsintézménye. A hatalom-közeli egyetemi képzésben a társadalomtudományok is, az állam, hadviseléssel és rendvédelemmel kapcsolatos kondícióit, az érdek – érték - szükséglet rendszereit vizsgálja, finomabb szerkezetű elemzéseket biztosít más tudományok számára is.
  • A helyi háborúk nagyságrendileg termelik az erkölcsi problémákat, nem beszélve arról a történeti tapasztalatról, hogy a 20. század első évtizedeiben az európai polgári társadalmak erkölcse, világháborúkba torkollott.
  • Az emberek kérdőjelek maradnak, ha  nem alakulhat ki pozitív viszony azokhoz a tényezőkhöz, melyekből a jövő szerkesztődik. Tudjuk, hogy a goethei „tiszta-emberi” nem létezik, és az élet az ész ítélőszéke elé sem állítható maradéktalanul. A morális nevelés bázis-problémája, hogy a morális eszmék, és ennek következtében az  elvek, meggyőződések, értékek közvetlen gyakorlattá  alakítása  tisztán nem lehetséges, tekintve eszmei anyagukat. Adott szituációban dől el, hogy aki morálisan helyesen akar eljárni, cselekvését milyen elv, érték nyomán szervezi, amelyben szerepet játszik a választás szabadsága is.

Megoldódnak-e a jelzett problémák, belátható időn belül – kérdezhetnénk?  Egy része következetes társadalom- és gazdaságépítő munka nyomán bizonyára, de az ember viszonyulásának sokfélesége – a történelemhez, a társadalomhoz, a közvetlen közösséghez, intézményekhez, a munkához, ideológiákhoz, konkrét emberekhez, rokonokhoz, a hangoztatott sztereotípiákhoz, stb, - mindig morális zavarokkal terhelt marad. Három mozzanat nem kerülheti el figyelmünket, így:

Bizalom hiány (egymás iránt, egymás tárgyai iránt): Bizalom nélkül nincs stabil teljesítmény, nincs közös siker, nincs közösség, nincs lojalitás. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a vezetők valamint a másik kollégáink erőfeszítéseit, teljesítményét, tantárgyait elsősorban pozitívan ítéljük meg, előfeltételezzük, hogy bizonyára nem ártani akar. A lojalitásnak a mi honvédségünknél is bázis értékké kell válnia! A közösségi-összefogás formáit is újra kell gondolni. A hadsereg közszelleme a testületi szellem, amely az állománykategóriák egymás közötti – az alkotmányból, az esküből eredő célok, kötelességek, feladatok, eszközök és normák  -  konszenzusára, kölcsönös együttműködésre és szolidaritásra épül. A testületi szellem történelmi időszakonként eltérő tartalmakat képvisel.

Hübrisz: szubjektíve, minél magasabb a talapzat, amit az ember rátartiságból, hiúságból, gőgből, vágyakból, spekulációkból épít magának, annál nagyobb az alázuhanás traumája, az így épített talapzat, kártyavárként omolhat és omlott össze, mint ahogyan a közelmúlt gyakorlati példái mutatták. Egymásnak feszült és feszül gyakran a vezetői önző felsőbbség (gör. hübrisz) és a tisztesség, amit a beosztottak mindig pontosan érzékelnek. A csalódások vezethetnek emberi kiégettséghez, belefáradtsághoz, szellemi megkopottsághoz, magánéleti és szakmai traumákhoz, és még sorolhatnánk. Himmer Pétertől távol állt, hogy önző fensőbbséggel törődjön.  

Visszaadni a humán tartalmak autonómiáját. Tapasztaljuk, hogy a morális katasztrófa is van olyan értékpusztító, mint a természeti vagy az ipari. A remoralizáció folyamatában még jelenleg nincs szó harmóniáról, nincs szó kiegyensúlyozottságról, csak a hozzájuk vezető kezdeti lépésekről. Ha egy katonai vezetőnek van egyénisége, morális karaktere, akkor lesz az alegységének is. Az ember „zoon politikon”, de nem a társadalom, hanem egymás miatt vagyunk társas lények. Machiavelli stílusában megjelölhető cél: jó morál, jó törvények és jó hadsereg.

Ahhoz a tanári generációhoz tartozott, akik még a Gutenberg-galaktika áldozataiként, sok könyvet olvastak. Megtudta-e valósítani önmagát? - kérdezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy nem nagyon adatik meg a tanároknak, - ha mégannyira megfeszítik is magukat, - hogy elérjék ezt. Himmer Péter úgy vélekedett az emberi tisztességéről, mint Koestler, és ahhoz is tartotta magát: az a tisztességes, ha hasznosak vagyunk, megálljuk a helyünket lelkiismeretünk szerint, egyszerűen szolgálunk, minden hűhó nélkül – így szolgált tanárként a katonai felsőoktatásban négy évtizeden keresztül, s így él emlékezetünkben.

Mellékletként álljon itt Himmer Péter analitikus, önmagát is marcangoló gondolkodásából, egyik munkája.


Himmer Péter

HÉT MONDAT SPIRÓ FOGSÁG-ÁBÓL*

(Megkésett és szabálytalan recenzió.)


(Az első mondat)

Amikor megjelent, tomboltak a kritikusok, hogy végre, egy igazi történelmi regény. Meg, hogy nem lehet letenni. Tudjuk-e mi az, hogy történelmi regény? Attól, hogy a múltba visz, már az? Nem. Attól, hogy ezt hitelesen teszi, már az? Nem, még attól sem. És, ha csak a hitelesség látszatával, akkor az, vagy nem az? Vajon mi teszi azzá? A dokumentatív erő? A látványos pontosság? A felfokozott hitelesség-igény? A zsonglőrködés, bekezdésről bekezdésre, oldalról oldalra? Amióta eszem tudom, vitatkoztunk a történelmi regény mibenlétén, s ma sem tudjuk megmondani, mi a történelmi regény. Spiró mindenesetre oly erőszakmentesen, oly természetes módon vezeti vissza olvasóját a két évezreddel(!) korábbi világba – a zsidó, a görög vagy a római világokba (ez nála csaknem egyre megy), hogy az elmélázó olvasó már csak odabent riad fel először. Abban a másik világban. Heidegger ejti el a páratlanul merész mondatot: A műalkotás abban a világban létezik, amit megnyit magának.[1] Húsz éve tanítom Heidegger gondolatait, ettől a mondattól mindig féltem, mert nem lehetett elmagyarázni. (Na jó, talán csak én nem tudtam.) Meg – magam sem értettem igazán sohasem.

Most azt mondom: A Fogság világot teremt magának, s abban létezik. Tartok tőle, hogy ezt meg most mások nem értik, ahogy én eddig. Pedig lehet, hogy ez a történelmi regény. Képzeljük el a magyar írót, amint regényt ír – történelmi regényt! Tizenkét éven át írja. Könyvtárak mélyén kutakodik, poros leveleket olvas. Hogy közben miből él tizenkét éven át – ne firtassuk. Hogy hogyan, arra még rágondolni is rossz. Közben szert tesz olyan tudásra, hogy előadását a római kort ismerő legjobb tudósok is elhűlve hallgatják. E tudás nem olyan, mint az övék. Az ő tudásuk objektív, s az ő céljuk a mind nagyobb objektivitás. Spiróé is az, de az ő tudása túlmegy az objektivitáson: személyes tudás.

Spiró könyvét elmélyülten kell olvasni, s csakis elmélyülten lehet olvasni. Ez így volt már a korábbiakkal is. Ő mindig teljes odafigyelést kívánt, őt úgy mellékesen eddig sem lehetett olvasni. A Fogság azonban túlmegy az eddigieken, ez végül maga alá gyűr. Hogy mivel? Hát a történettel biztosan nem. A történet itt voltaképpen huszadrangú. Azzal, ahogyan meg van írva? Azzal sem – hiszen voltaképpen mérhetetlenül unalmas. Egyszerűen csak megállít, és olvastatja magát. Időzésre késztet. Valami miatt. Akkor persze, mégiscsak úgy van megírva. Amikor a Fogságot olvasod, előbb még sajnálod rá az időt. Már két centi mögötted van belőle, már napjaid mentek rá! – és még mindig semmi. Pár szaftos kis történet, meg ez a félkegyelmű zsidó fiú. Ez az Uri, a főszereplő. Nem jellegtelen, de nem is karakteres. Nem taszít, de nem is rokonszenves.

És ekkor letennéd. Az első centi után tennéd le először. Emlékezetből idézed Gadamert: „Az olvasás ugyan hozzátartozik a regényhez, a regénynek eredeti létezése az olvasás, de ez az olvasás a legnagyobb mértékben kötetlen és mozgékony. A könyvet nem kell egyvégtében elolvasni...”[2] Hm… még szerencse! Úgy érzed, a könyvet annak idején nagy dérrel-dúrral bemutató riporterek, esztéták tévedtek, vagy szándékosan vezettek félre, amikor azt mondták, „ó, a Fogság rendkívül izgalmas, le sem tudod tenni”. Spiró könyve igenis letehető, de már kevésbé aggódsz emiatt. A regényforma szokásos inspiratív eszközei nincsenek jelen benne, semmi sem ösztönöz a továbbolvasásra. Kit érdekel ma Róma? A Római Birodalom? Kit érdekel a kereszténység kezdete, kit az alexandriai zsidó-pogrom? Mikor a harmadánál jársz, úgy véled: a Fogság legfeljebb az eladási listákon jut majd újra és újra előkelő helyekhez (testes, szép könyv, kiváló karácsonyi ajándék), az olvasottsági felmérésekben korántsem.[3] (Ha ugyan lennének ilyenek manapság, ha egyáltalán fontos dolog lenne ma az olvasás.) Két évvel később derül ki, hogy még az eladási listákon sem aratott sikert. Megint Gadamer jut eszedbe: „A nem olvasott könyv nem létezik könyvként”. Spiró könyve kétségkívül nem a tömegekhez szól, mondanád ekkor elnézően, de nem is baj. Időnként jusson konc a vájt fülű irodalmár rétegnek is, – tennéd hozzá, ám máris visszakozol: A Fogságot mégiscsak jobb volna megmentenünk az arisztokratizmus fenyegető rémétől. Közben tudod, hogy ez aligha lesz így.

Ha letetted – és itt a rejtély, a műalkotás rejtélye – újra fel fogod venni. Nem, nem a történet miatt, nem a dokumentativitás miatt, és nem is a sodró lendület miatt. Az nincs. Egyszerűen azért, hogy benne lehess! Hogy ott legyél jelen, abban a másik világban.

És ekkor tűnik fel Spiró mondata: „Az olvasó ember viszonylagos védelmet élvez, kevésbé háborgatják a fecsegésükkel az idióták.” (82. o.)

S nyomban hozzágondolod: Igaz – igaz. Sőt! A Fogság olvasója ebben az értelemben nem csupán viszonylagos védelmet élvez, ő abszolút védelmet élvez. A Fogság olvasóját egyszerűen képtelenség háborgatni, mert ő nincs itt. Ő „csak” ott van Rómában, ott a Szentföldön, ott Alexandriában – kétezer évvel ezelőtt, a golgotai időkben. És ezzel az időtlenségben.

Nekem ettől történelmi regény.

(A második mondat)

A szabadság fogalma lényegénél fogva definiálhatatlan. Olyan, mint hajdan, a Vágó-féle kitalálós játékban (barkochba? Bar-Kochba? Barkochba?) a „gödör” szó volt. Ha a másik a gödörre gondolt, hát nem tudtál hogyan kérdezni. Gondold csak végig! Bárhogy igyekszel, nem tudsz pozitív meghatározásokat találni, mert a gödör egy hiány. Úgy van, hogy nincs. Létének lényege a hiány. Noha másképpen, de a szabadság is definiálhatatlan, hiszen amit alatta értünk, nem bír meghatározásokkal. Mert éppen szabad - ság. Sartre szerint valami olyan, ami csak önmagával határos. Nem kategoriális jelenség, nem körülhatárolható, éppenséggel nagyon is megfoghatatlan. Tudjuk, mire kell gondolnunk, ez a tudás mégsem rögzíthető tételesen. Talán ezért van, hogy olyan sok okos dolgot mondtak róla, és oly sok szamárságot. Beszélnek róla az egzisztencialisták, beszél a filmművészet, beszél a költészet. Jelentheti az egyén szabadságát, az állam függetlenségét, az emberi cselekvőképességet kicsiben és nagyban, a diktatúra hiányát és még ezer mást. A magyar rendszerváltás egyik nagy álma volt. Ma már világos: a rendszerváltás két fontos dolgot ígért, és egyiket sem valósította meg. Anyagi jólétet ígért (a Kádár-éra szegénységet egalizáló attitűdjével szemben), és szabadságot ígért az akkori, sokirányú függőség helyett. Ami pedig a szabadság helyett mára előállt, az majdnem az ellenkezője, és leginkább a „parlamentáris diktatúra” kifejezéssel ragadhatnánk meg, akkor is, ha ez a politológiában abszurdumnak számít. Feloldhatatlan ellentmondás: Szabad az ország, és a lakói mégis nem-szabadnak számítják magukat. József Attila mondata aligha felülmúlható:

„ …a szabadság nagy csendjét hallgatom.”

(J. A.: Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak)

És ekkor megint feltűnik Spiró mondata, nem tudsz túllendülni rajta: „Ez az ország szabad, csak a lakói nem tudnak róla.” (309. o.)

Ő ezt arról az országról mondja, és arról az időről. De vajon nekem szól ez a mondat? Vajon nekünk szól?

Vajon áthallásos mű Spiró könyve, vagy valami más?

Ha igen, akkor szokatlanul nehéz „áthallani”, ha nem, akkor mi a fenéért írta volna meg?

(A harmadik mondat)

Kitérő – Pascal felé.

Pascal régóta kedvencem. Rövid kis élete filozófiatörténeti példázattá vált, hiszen egyetlen kacskaringós kérdőjel: Az alázatos hívő és a kutató természettudós véget nem érő párbajának terepe, a misztikum világában kielégülést kereső, elmélyülten hívő lény, s a hűvös racionalitást feladni nem akaró természettudós gyötrelmeinek terepe. Pascal „egykönyves” író, de az az egy, a Gondolatok, az etikatörténet gyöngyszeme. Melléktermék csupán, hiszen nem több,  mint előzetes vázlat, egy éveken át tervezett, aztán végül mégis megíratlan maradt nagy mű vázlata. Afféle előtanulmány ez a könyv, amit az igazi mű elkészültekor el szokás dobni. Komoly és könnyed, ha úgy veszem, semmiről sem szól, ha amúgy, akkor meg világok hámozhatók ki belőle. Bekezdéseit tanítják, amióta megírta, tanítom magam is, amikor csak alkalmam nyílik rá. Az emberről ír Pascal, az újkori emberről, aki nádszál, a természet leggyengébbike, az Istenről ír, aki elrejtőzködött megismerésünk elől, a tudásról ír, és a mindig vele járó nem-tudásról, a tudásszerzés során elnyomhatatlan kételyről, s nagyon keveset, talán csak egyetlen helyen ír a szerelemről. E ponton aztán – minő arányérzék! – világrengető erővel ruházza fel: „[A szerelem] oka valami nem tudom micsoda”… – mondja. „Ez a nem tudom micsoda, ez a meg sem ismerhető semmiség mozgat mindent, az egész földet, a fejedelmeket, a hadakat, az egész világot.” (Blaise Pascal: Gondolatok, 162. fr., kiemelések az eredeti szövegben.)

Érdemes lassan olvasni, többször, figyelmesen. Tulajdonképpen nem túl szép, kicsit fésületlen szöveg, valahogyan mégis egyetemi tankönyvekbe kívánkozik. Talán a tömörsége, a kifejező ereje okán. Kívülről tudom, bár sohasem kellett tanulnom, a tanítás, a két évtizedes napszámos munka megkötötte bennem. Na, erre jön Spiró, s lám’, ő tudja mondani még tömörebben, így:  „…Háborúk törnek ki egy-egy női segg miatt.” (409. o.)

Pascal gondolatait gyakran mondják szentimentalizmusnak. Ezt a fentebbit is.

Akkor Spiróé?

(A negyedik mondat)

(Zsidó ortodoxia – pro.) Éveken át, újra és újra próbálom a lehetetlent: valahogyan megértetni mással, másokkal, hallgatóimmal a zsidó vallás törvénytisztelő jellegét, a zsidó vallású ember és a Törvény viszonyát, röviden szólva azt, hogyan is tartja be a zsidó a Törvényt, hogyan kell betartania a Törvényt. Általában ide jutok, ahová most is – a kérdéshez: mi az, hogy hogyan tartja be? Hogy lehet valamit „valahogyan” betartani? Vagy betartom, vagy sem.

Spiró érdeme, hogy az itt sorakozó, mára csaknem elfeledett zsidó legendákat parádés egyszerűséggel tolja elénk . A történet? Fontos, hogyne volna fontos, mint Spiró valamennyi története! A terjeszkedő Római Birodalom valamikor a Jézus előtti században ér a Szentföld közelébe, s zsidóország bekebelezése nem okoz nagy nehézséget a római katonáknak. A Jeruzsálemet védő zsidók egész héten sikerrel verik vissza a betörni akaró rómaiak támadásait. Pompeius, a római vezér tudja, nem érdemes erőn felül próbálkozni, csupán a szombatot kell kivárnia, hiszen akkor a zsidók úgysem harcolhatnak. Eljön a szombat, s könnyedén be is sepri a győzelmet. A tanulság? Tán még a történetnél is fontosabb! A szent városukat épp elvesztett zsidók vigasza. „Inkább essen el Jeruzsálem, de a Törvény tartassék be!” (32. o.)

Vigasz? Önigazolás?

A zsidó ortodoxia első megnyilvánulásainak egyike – ha igaz.

(Az ötödik mondat)

(Zsidó ortodoxia – kontra.) A főrabbi előadását hallgatom. Csupán tudományos érdeklődésből. Az ortodox zsidó élet mai lehetőségeiről beszél. Arról beszél, hogyan is lehet betartani a mai, modern világban a Tóra 613 előírását – ha már úgyis be kell. Hogyan lehet betartani például a szombatnapi munkátlanság követelményét, hiszen, ha szó szerint vesszük, s egy ortodox zsidó hogyan is vehetné másképp a Törvényt, szombaton még a villanyt sem kapcsolhatom föl, s a televíziót sem kapcsolhatom be. Magamban próbálom konkretizálni: Az például, hogy főzni előre kell, a hét korábbi napjain, világos, és a mai technika mellett az elkészült ételek tárolása is megoldható, mégis vannak olyan tevékenységek, amiket semmiképpen nem tudnék eltenni szombatról. A főrabbi közben tovább megy, szerinte „mindenre van megoldás”. Ő nyilván nem ortodox, hanem neológ, nagyon is neológ. Szerinte bizonyos dolgokra megkérhetem például a nem-zsidó szomszédot is, más dolgokban pedig bátran támaszkodhatok a technika vívmányaira. Ma már a legtöbb korszerű eszköz előre programozható, így akár pénteken is beállíthatom a család szombati életmenetének konkrét időbeli kereteit. Beprogramozhatom a tévét, a videót, a vízforralót, vagy akár a villanysütőt is a megtisztított grillcsirke alatt.

Itt tart a főrabbi, mikor eszembe jut a régi vicc, melyben Kohn kérdésére („mondd rabbi, szabad-e a Tóra olvasása közben dohányozni”) a rabbi így válaszol: „Azt nem tudom fiam, de hogy a Tórát dohányzás közben is szabad olvasni, az biztos.”

Na, erre jön Spiró, és mindössze ennyit mond: „Lyukacsos törvényeket adott az Úr a zsidóknak.” (113. o.) Hm… Lyukacsos… Alighanem a legtalálóbb magyar szót találta meg. Morálisan mindenki tiszta marad, s a törvényt sem kell rossznak minősítenünk. Nem rossz és nem jó, hanem lyukacsos. Példája is messzemenően adekvát: Hiszen, mi van, ha épp péntek este érkeznek zsidó matrózok a szürakuszai bordélyba? Spiró mesél: Akkor az történik, hogy biankó házasságlevelekkel gyorsan összeadják őket a kurvákkal, így már törvényesen hentereghetnek egész éjszaka és egész nap (és mert házasok, henteregniük szombat napon kötelező is, ezzel csak Isten parancsát teljesítik szorgalmasan), majd a szombati napnyugtával épp ily gyorsan szét is választják a párokat, a kamu házasságleveleket meg elégetik.

Spiró előbb azt mondja, ez egyszerűen cinizmus. Átverjük magunkat, s átverjük az Urat is. Aztán oldja az állítás merevségét, mondván: az Úr úgyis látja, amit látnia kell, s ha valóban rossznak találná ezt az öncsalást, hát közbeszólt volna már rég.

Akkor – végül is: (minthogy mindeddig nem szólt közbe) lehet, hogy helyesli? A hallgatásával átvállalja? Valójában az Úr vinné el a balhét?

Ez nekem új.

(A hatodik mondat)

(„Intézze el a vallását mindenki magában!” 415. o.) Tízéves forma lehettem, buzgó ministráns, amikor első ízben személyesen is találkoztam a kádári (állami) egyházpolitika zord következményeivel. A hatvanas évek Kádárék részéről közismerten a hezitálás évei voltak, s ebben éppúgy benne volt az ötvenhat utáni morális zavarodottság, mint „a teendő” tisztázatlansága. A látványosan keresztény életet mindenesetre igyekeztek lehetetlenné tenni, a Mindenszentek-esti körmenetet például a község elöljáróihoz, a Hivatalba érkezett leirat tiltotta meg. Addig évről évre a templomból indulva, égő gyertyával a kézben, énekelve jártuk körül a falut, majd a temetőben kötöttünk ki. A legtöbb ház ablakában is gyertyák égtek, s bizony ez ötvenhat után, így november elsején este már legalább kétfélét jelenthetett. Aztán világossá vált, hogy az addigi „nagy” körmenet helyett már csak a templomot járhatjuk körül, később pedig már azt sem. Aztán egyszer jóságos, tudós plébánosunk olyasformán nyilatkozott valami komolyabb plénumon, hogy „ezek a piszkos csirkefogók!” – de akkor ez a tömör nyilatkozat magukat a dolgokat már nemigen befolyásolta. A vallásosság kiszorult mindenhonnan, a körmenet beszorult a templomba. Tudós plébánosunkat pedig elhelyezték az esztergomi papnevelő intézetbe szemináriumvezetőnek, mondván: „Csak kevesebb vizet zavar ott!”

Másfél évtizeddel később találkoztam ennek a visszájával: 1977 – talán az utolsó békeév volt a szocialista gazdaság történetében. Akkor, őszön kezdődött a romlás pártszintű érzékelése, jött az a bizonyos „külgazdasági határozat”, s nyomában az évtizedes agonizálás. De most, amikor ez a történet játszódik, még csak nyáron vagyunk, ’77 nyarán, amikor egy ismerősöm szakdolgozatát írom, az állam és az egyház kapcsolatainak „rendeződéséről”. Kiugrott katolikus pap barátom véleményét kérdezem a dologról. Az érdekel – mondom neki – miben látná ő a továbblépés lehetőségét. Szerinte mindenekelőtt az egyháznak kéne változnia, éspedig vissza kellene fordulnia eredeti feladatához. Nyilván az akkoriban oly nagybecsű békepapokra gondolt, az állam-egyház megbékélését hirdető, kapcsolatokat rendező, társadalmi megbízatásokat vállaló paptársaira gondolt, amikor a dühtől sziszegve ezt mondta: „Az egyház foglalkozzon a maga feladatával, azzal, amivel az Úristen megbízta, mikor a Földről eltávozott – a lelkek ápolásával. Semmi köze se államhoz, se párthoz, az a dolga, hogy a templomban hirdesse az Isten igéjét.”

Sajátos felfogás – akkor inkább csak éreztem, ma már határozottabban mondom: alighanem igaza volt.

Aztán megtanultam az állam és az egyház szétválasztásának elvét, mint a köztársasági létforma és a modern polgári állam egyik alapelvét, megtanultam ugyanezt, mint a francia felvilágosodás szellemiségének produktumát, s már-már úgy véltem, tisztába is jöttem a dologgal, amikor egyszer (bő évtizeddel is később, s talán augusztus huszadikán lehetett), megpillantottam a kormányt, nem tévedés, a Magyar Köztársaság akkori kormányát az ünnepi szentmisén összetett kézzel imádkozni. Aztán később is, gyakran. Egy másik kormányt is. Nem, nem magánemberekként, nem puszta hívőkként, szétszóródva a tömegben, mert ahhoz senkinek semmi köze sem lehetne, hanem kormányként, úgy, egymás mellett ülve, éppenséggel látványosan demonstrálva, hogy ezen a szentmisén bizony a magyar kormány van jelen. Majdnem hiánytalanul. Aztán láttam papot a parlamentben papolni arról, miért is kell papoknak a parlamentben papolniuk, és főként, hogy miért a parlament jobb oldalán. Aztán láttam a magyar anyanyelvű, de külhoni püspököt magyar választási gyűlésen az Isten igéjét hirdetni, láttam az elcsatolt magyar, de pillanatnyilag mégiscsak külhoni területen, részben magyar állami pénzből újjáépített templom szentelésén magyar miniszterelnököt szónokolni, s kezdtem az egészet megint nem érteni.

Mindig is irigyeltem azokat, akik nálam világosabban látnak, akik a kusza eszmék között oly könnyedén vágnak rendet a maguk számára. Irigylem Spirót is, hiszen könyve egy pontján váratlanul ezt mondja: „Intézze el a vallását mindenki magában!” (415.o.)

Na, ja! Hát ennél mi sem egyszerűbb!

(A hetedik mondat)

Azt mondani, hogy az írónak fontos a szó – banalitás, tautológia. Az író éppenséggel a szó embere. Emellett persze még ezer másnak is embere (– és, egye fene, lehet még a lélek mérnöke is.) Azt mondani, hogy az írónak fontos a pontosság, ugyancsak banalitás, ámbár jól tudjuk, hiszen számos esztétika tárgyalja, hogy ez a pontosság csak ritkán közvetlen és direkt. Gyakrabban áttételes, néha éppenséggel nagy csúsztatásokon keresztül érvényesülő, csak végső soron fennálló pontosság lehet. Vagy még az sem. Spiró mondata – ha létezne itt és most írni tanítás, ha egyáltalán fontos dolog volna itt, ma az írás – effajta írni tanító stúdiumokon akár mintamondattá is avanzsálhatna. Azt mondja a szöveg egy késői pontján: „Valószínűleg nem az történik a Földön, amit történni látunk.” (422. o.) Ez a mondat egy akkor és ott, a történet idején rendkívül divatos és nagy hatású elmélet, a szkepticizmus tömör összefoglalása – maga a tézissé sűrített szkepticizmus. A Római Birodalom hanyatlásának századaiban, az ókorvég lassan bontakozó szellemi zűrzavarában, a nagy gondolatrendszerek, Szókratész, Platón és Arisztotelész míves építményeinek visszaszorulása után nagy keletje volt az effajta eszméknek. Szkepticizmus: a kétely filozófiája. A végtelenségig felnagyított kétely. Mások is próbálkoztak akkortájt a szkepticizmus tömör leírásával, ám – valószínűleg a dolog lényegénél fogva – csak keveseknek sikerült. Lucretiusnak legalább a szkeptikus állásfoglaláshoz oly nélkülözhetetlen sejtelmességet sikerült megőriznie, amikor tankölteményében így beszélt: „Halld, és ismerd el magad is, hogy vannak a dolgok / Közt olyanok bőven, melyeket nem láthat az ember.”[4] De Spiró ezt is tudja tömörebben mondani, és sokkal pontosabban. „Valószínűleg nem az történik a Földön, amit történni látunk.” Nyilvánvaló: kulcsszó a „valószínűleg”. A mondat e szó nélkül fölszámolná a maga értelmét, együgyű dogmatizmussá válna. Spiró tudja: Ha a szkepticizmust explicite állítanánk, máris nem lennénk szkeptikusok. Mert állítunk valami biztosat. A következetes szkeptikus semmit sem állíthat, hiszen mindenben kételkedik. A szkepticizmus csak feltevésként létezhet, állításként nem.

Valószínűleg.


(2006. augusztus)

Szerző: Prof. Dr. Harai Dénes



·         A munka megjelent Harai Dénes: Tanáremberek, kiemelkedő tanáregyéniségek. ZMNE Kiadó, 2010. 

[1] 42/2000. (XI. 8.) AB-határozat. Közzétéve a Magyar Közlöny, 2000. 109. számában. AB-közlöny, IX. évf. 11. szám, 5/G/1998.

[2] http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/meh20091229.

[3] A Tárki ezt célzó, 1992-ben induló Magyar Háztartás Panel kutatássorozata pénz hiányában a hatodik hullám (1998) után megszűnt.

 
Cimkék: főoldali hír, 2017

Konferencia-részvétel New Yorkban

    • fokep

A „World Academy of Science, Engineering and Technology” az ide évben immár 19. alkalommal rendezte meg a bevándorlók és a menekültek jogállásáról, valamint a menekülthelyzethez kapcsolódó jogszabályokról és a migráció következtében az egyes nyugati társadalmakban kialakult helyzetről szóló konferenciát. Az előadók széles spektrumban elemezték és értékelték a migráció következtében bekövetkezett változásokat.

Dr. Ujházi Lóránd, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos főmunkatársa „Az egyetemes egyházi törvények alkalmazhatósága a jelenlegi migrációs válságban - „The Applicability of General Catholic Canon Law during the Ongoing Migration Crisis in Hungary” címmel tartott előadást. Az előadásban kitért arra a hosszadalmas folyamatra, ahogy a pápai és szentszéki politika az egyházi jogszabályokban is megjelenik. Ezen belül is konkrétan elemezte a pápa migrációs politikáját, illetve az annak nyomán lassan megjelenő újabb egyetemes egyházi törvényeket. Ezután rátért, hogy az új egyetemes egyházi jogszabályokat hogyan lehet a részleges jogalkotásban és a helyi egyházi közigazgatásban érvényesíteni. Történelmi példákon keresztül  mutatta be, hogy a magyar katolikus egyház mindig is részt vett a különböző menekültválságok enyhítésében. Tevékenységét mindig a körülmények, a bel- és a külpolitikai, illetve  biztonsági helyzet figyelembevételével végezte. Az előadó rámutatott arra, hogy ez ma sincs másképp. Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország tranzit ország – ezért az egyháznak is úgy kell a saját erőforrásait alkalmaznia, hogy ezt a tényt figyelembe veszi.     

Az előadás végén az előadó rávilágított arra, hogy a magyar katolikus egyháznak a magyar kormányzattal együtt kell működnie a válságkezelésben, hiszen a jó állam és az egyház egyaránt a polgárok földi boldogulását szolgálja. A feltett kérdésekből kiderült, hogy nyugaton sok esetben nagyon kevés információval rendelkeznek az Európában kialakult migrációs válságról, az egyházak szerepéről, a különböző együttműködésekről és a magyar erőfeszítésekről. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy érdemes széles körben hasonló előadásokat tartani. A New York-i előadás és az ehhez kapcsolódó kutatás a KÖFOP Zrínyi Miklós habilitációs program keretében valósulhatott meg.

Megosztás a Facebook-on


Szerethetők-e a robotok?

    • robot computer

Az elektronika és az informatika térnyerésével párhuzamosan egyre nagyobb figyelem hárul a különböző kutatásokban a robotok és az emberek közötti kapcsolat vizsgálatára. Ennek humán oldalát világítja meg az a tanulmány, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, Ványa László ezredes és kollégája, Kollár Csaba neve fémjelez.

A kutatók olyan kérdésekre keresték a választ, mint például, hogy mennyire kell tartania az embereknek a robotoktól, hogyan fogja befolyásolni a mesterséges intelligencia a robotok fejlődését, vagy, hogy mekkora az etikai felelőssége a robotok programozóinak.

Videós összeállításunkat itt tekintheti meg:

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: robotkutatás, 2017

Felhőszagú felderítők

    • Felhőszagú felderítők -9
    • Felhőszagú felderítők -8
    • Felhőszagú felderítők -7
    • Felhőszagú felderítők -5
    • Felhőszagú felderítők -6
    • Felhőszagú felderítők -3
    • Felhőszagú felderítők -4
    • Felhőszagú felderítők -2
    • Felhőszagú felderítők -10
    • Felhőszagú felderítők -1
  • Előző
  • Következő

Minden évben, május hónap a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar mélységi felderítő specializáción tanuló hallgatók számára egybeforrt az ejtőernyős felkészítéssel.
Nem volt ez másként most, a 2016/17-es tanév második félévében sem, ahol mi harmadéves felderítők a negyedévesekkel együtt kezdtünk bele az ejtőernyős tábor által nyújtott kihívásokba.

Az első hetünk Szolnokon földi felkészítéssel telt el, ami magába foglalta mind az elméleti, mind a gyakorlati felkészítésünket és kiképzésünket. Megtanultuk miként épül fel maga az ejtőernyő, miként valósul meg a nyílási folyamat, milyen vészhelyeztek alakulhatnak ki, valamint, hogy azokat miként kell elhárítanunk. A képzésünk egyik részét vagy teremben oktatott elméleti foglalkozások tették ki, vagy az ejtőernyő hajtogatóban gyakoroltuk a szakszerű ernyő előkészítést és behajtást, vagy kint a szárazföldi szereken gyakoroltuk be, miként kell helyesen végrehajtani a gépelhagyást, miként kell megfelelően széllel szembe fordulni, illetve hogyan kell megvalósítani a sérülés mentes földet érést. Ezen foglalkozások mind hozzájárultak ahhoz, hogy az állományunkat a lehető legkisebb eséllyel érje komolyabb baleset. Mindezen tudásanyagot egyetemi oktatóink (Dr. Forray László alezredes, Horváth Tamás hadnagy), valamint a szolnoki Speciális Ejtőernyős Kiképző Csoport állománya a legnagyobb szakértelem mellett adta át számunkra. A felkészítő második hét utolsó napján, pénteken elméleti és több gyakorlati vizsgát is tettünk az elsajátítottakból, amelyeket mindenki sikeresen teljesített.

A következő héten hétfőn kezdődött el a betervezett ejtőernyős ugrások végrehajtása. Ezen a napon nekünk, harmadéveseknek első ugrásunk lévén, aznapra csak egy ugrás volt betervezve, amit a nagyobb szélerősség délelőttről végül délutánra tolt át, de aztán sikeresen teljesítettük a 800 méterről való kiugrást nappal, egyszerű terepre érkezve.

Másnap már több és komplexebb ugrások voltak előírva, amelyek a hét során fokozatosan bonyolódtak gyakorlottságunkat kiaknázva. Napi 2-3 ugrásunk volt annak függvényében, hogy milyen nehézségű feladat volt betervezve, és az idő kegyességének hála sikeresen teljesítettük azon a héten a nappali ugrásainkat, így a rákövetkező héten hétfőn és kedden, már csak összesen 4 esti ugrás maradt vissza. A szerencse ott is nekünk kedvezett, mert még a kitörő viharok előtt sikeresen teljesítettük a 2-2 ugrásunkat, így érve el a képzésünkbe tervezett 15. ugrást és az ejtőernyős tábor végét. Ha a ránk érvényes jogszabályok engednék, akkor elmondhatnánk azt, hogy körkupolás ejtőernyővel „Combat Ready”-k lennénk.

Ugrásaink során rengeteg mindent tapasztaltunk, kezdve az eltérő magasságokról való kiugrások közti különbséget, a felszereléssel, teherzsákkal való ténykedést egyszerű és bonyolult terepre éjjel vagy nappal, a légmunkát eltérő erejű szélben, a szélcsend okozta nehézségeket, a termikbe kerülés „élményét”, illetve egyéb a levegőben való „közlekedés” okozta kihívásokat.

Felkészítésünk során a tapasztaltabb ugrók felhívták figyelmünket, hogy mindenkinél várhatóan el fog jönni egy úgy nevezett „mélypont”, amikor is félelem és kételkedés fogja el az embert ugrás előtt, ezen azt mondták mindenkinek túl kell esnie. Nálunk sem volt ez másképp, de egymást segítve, támogatva, átbillentünk rajta és végrehajtottuk az ugrásainkat.

Hatalmas élmény volt ez számunkra, rengeteget fejlődtünk és tanultunk, illetve olyat tapasztalhattunk, amit nem sokan tudnak átélni. Az ugrásokkal járó nehézségek ellenére is nagyon élveztük, így várjuk a következő év ejtőernyős táborát, akkor már negyedévesként és tapasztalattal rendelkező ugróként.

Szerző: Hegyi Péter Tamás htj.

Cimkék: főoldali hír, 2017

Nyári portya 2017

    • Nyári Portya 2017 -2
    • Nyári Portya 2017 -1
    • Nyári Portya 2017 -3
    • Nyári Portya 2017 -5
    • Nyári Portya 2017 -4
    • Nyári Portya 2017 -7
    • Nyári Portya 2017 -6
    • Nyári Portya 2017 -8
    • Nyári Portya 2017 -9
    • Nyári Portya 2017 -9
    • Nyári Portya 2017 -9
  • Előző
  • Következő

Május 29-től június 2-ig a „Nyári Portya 2017” nevet viselő szakmai (üzemi) gyakorlaton vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának másodéves katonai vezető szakos, illetve a harmadéves lövész, valamint felderítő specializációkon tanuló hallgatói állománya. Ez a gyakorlat zárta a szorgalmi időszakot, egyeseken észrevehető volt, hogy már talán „megfáradtak” az egész éves tanulásban, vagy fejben már az ezt követő megmérettetésre, a vizsgaidőszakra koncentráltak. Ugyanakkor az is látszott, hogy mindenki lelkesen és motiváltan állt neki a tanév utolsó gyakorlatának.

A gyakorlat célja az volt, hogy a honvéd tisztjelölt állomány stabilizációs műveletekkel kapcsolatos harcászati feladatok végrehajtását, a harcászati alegységek (raj, szakasz, század) béketámogató műveletek feladatainak vezetését gyakorolja. Emellett cél volt a Katonai Vezetői szakos honvéd tisztjelöltek – a foglalkozás részeként –általános katonai ismeretanyagának, elméleti és gyakorlati tudásszintjének felmérése, kiegészítése, egységesítése. A felsőbb éves honvéd tisztjelöltek parancsnoki tevékenységet láttak el, a feladatok tervezése, vezetése, gyakoroltatása és az estlegesen felmerülő hibák javítása volt a dolguk. A hivatásos katonai állomány eközben pedagógiai, módszertani segítséget nyújtott a honvéd tisztjelöltek számára, mentorálta az állományt.

A hétfői napon reggel a kijelölt állomány összegyűlt egy tanteremben, hivatalosan is megalakult a század, ami jóban - rosszban összetartott egy héten keresztül. A századtörzset a harmadéves felderítő, a szakaszparancsnoki, rajparancsnoki állományt a lövész hallgatók adták. A délelőtt elméleti felkészítéssel telt el, amely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a gyakorlati feladatvégrehajtások sikeresek lehessenek. Az előadások hasznosak, informatívak voltak, még azok számára is, akik már többször foglalkoztak az adott témakörrel hazai, illetve külföldi gyakorlatok során. A délelőtti foglalkozásokat ebéd követte, majd felvettük a még szükséges felszereléseket, az alakuló téren megtörtént a jelentés beadása a gyakorlat vezetőjének, ezt követően a menetparancs került kiadásra, végül átcsoportosítást hajtottunk végre a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj Ócsa Kiképző Bázis területére.
A nap hátralévő részében, a nyugvóhelyül szolgáló barakkok átvétele, körletrend kialakítás, felszerelés rendezése volt a feladat. Aznap is, mint minden este, a parancsnoki állomány összegyűlt, átbeszélte az eddig történteket és a másnapi menetrendet, megtörtént a feladatok tervezése, szervezése, valamint a bázisőrség megszervezése.

Kedden reggel 5:30-as ébresztő, tisztálkodás, felszerelés rendezése, reggeli, egy rövid sorakozó, majd pedig kiindultunk a feladatok végrehajtásának helyszíneire. Délelőtt két foglalkozási helyen történtek gyakorló foglalkozások, félidőben váltással. Az egyiknél EÁP (Ellenőrző Áteresztő Pont) üzemeltetése, a másiknál konvojkísérési feladatok gyakorlása történt. A foglalkozásokat harmadéves felderítő hallgatók tartották egy-egy hivatásos oktató mentorálásával. Fontos volt, hogy a gyakorlatban is minél jobban sikerüljön felkészíteni az állományt, hiszen másnap már önállóan kellett ténykedniük a szakaszoknak a parancsnokaik vezetésével. A délután folyamán megtörtént a bázis védelmének a begyakorlása, ezzel is szimulálva, hogy kint vagyunk ellenséges területen és bármikor támadás érhet bennünket.

A szerdai napon már önálló feladatvégrehajtások voltak. Együttműködő vagy éppen ellenséges szándékú alájátszók, lövések, füst, támadások, gyakorló robbanó szerkezetek, úttorlaszok stb. segítségével történt egy-egy feladatvégrehajtás lemodellezése. Igyekeztünk minél több szituációt begyakorolni, amelyekre a parancsnokoknak, illetve az állománynak teljesen magától kellett reagálnia. Mindkét foglalkozási helyen eredményes volt a délelőtt.
A délután során keresés - kutatást, blokkírozási feladatot hajtott végre az egész század.
Ez azt jelentette, hogy az ellenséges, találatot szenvedett helikopterből 4 fő ejtőernyővel általunk felügyelt területen kiugrott, valamint teherzsákokat dobott le egy kijelölt területen. A feladat a személyek és az anyagok felkutatása és begyűjtése volt. A parancsnokok jól össze tudták hangolni a keresést, az állomány jól teljesített. Az esti órákban terepasztal készítés volt a feladat, melyek segítségével a szakaszparancsnokok kiadták a harcparancsukat a másnapi éles végrehajtáshoz. A harcparancs kiadások végére az állomány tisztába került teljes mértékben a helyével és szerepével a feladat során, fejben és írásban is rögzítette a végrehajtások menetét, jeleket jelzéseket, minden kis részletét a tervnek. Így minden kész volt arra, hogy másnap kiválóan végezhessék a dolgukat.

Csütörtökön történtek az éles feladatvégrehajtások. Még több lövés, támadás, szituáció, amit a szakaszoknak kezelniük kellett. A végrehajtások kiválóan sikerültek, az elöljárói állomány - akik meg is tekintették a mozzanatokat - is elégedettek voltak és örömmel látták, hogy a honvéd tisztjelöltek ilyen magabiztosan, milyen sikeresen tudják kezelni a spontán kialakult helyzeteket. A század jelesre vizsgázott. A délután a fegyverek, felszerelések karbantartásának jegyében telt. A gyakorlati végrehajtások zárásaként, este a karbantartási feladatok végrehajtása után egy gyakorlatzáró közös vacsora (szalonna és kolbászsütés) volt a jutalma a századnak az egész hetes feszített tempójú, kitartó munkáért. Ezt követően pedig egy utolsó össznépi tömegsport következett, amiben mindenki kicsit levezette az esetlegesen benne maradt stresszt, (III. – II. éves állomány footballmérkőzés holdfényben), jókedvűen ment aludni végül az állomány.

Pénteki napon nem maradt más hátra, mint a körletek rendezése, átadása, felszerelések teherautóra pakolása és visszaindulás a laktanyába. Visszaérve egy zárósorakozón a hivatásos állomány megköszönte a század munkáját, könyvjutalomban és oklevélben részesítettek pár kiemelkedően teljesítő hallgatót, majd pedig átadták az állományt az MH LZ-nek. Ezzel hivatalosan is véget ért a 2017-es Nyári Portya.

Én a század parancsnokaként maximálisan elégedett vagyok az állománnyal, végig motiváltan, alázattal dolgoztak és tudásuk legjavát hozták. Ebben évfolyamtársaim is folyamatosan megerősítettek, az ő munkájukért is hálás vagyok. Úgy vélem jól sikerült együtt dolgoznunk, egymást támogatva mindent megoldottunk, sok új élménnyel gazdagodtunk.

Külön köszönet a hivatásos állománynak: Dr. Forray László alezredesnek, Holndonner Hermann alezredesnek, Horváth Tamás hadnagynak a sok segítségért, útmutatásért.
Nélkülük ez a gyakorlat így nem valósulhatott volna meg. Valamint a híradó specializáció hivatásos és tisztjelölti állományának is köszönet, akik szintén tevőleges résztvevői, segítői voltak a gyakorlatunknak, és tevékenységükkel hozzájárultak a sikeres feladatvégrehajtásunkhoz.

Szerző: Kopschitz Kristóf honvéd tisztjelölt                                                                                

a gyakorlatot végrehajtó század parancsnoka


Beszámoló a Czetz Kupáról

    • Czetz Kupa - 1
    • Czetz Kupa - 2
    • Czetz Kupa - 3
    • Czetz Kupa - 4
    • Czetz Kupa - 5
    • Czetz Kupa - 6
    • Czetz Kupa - 7
    • Czetz Kupa - 8
    • Czetz Kupa - 9
    • Czetz Kupa - 10
    • Czetz Kupa - 11
    • Czetz Kupa - 12
  • Előző
  • Következő

A hagyományokhoz híven idén is a Czetz Kupával ért véget a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület Tiszti Vívóklubjának szezonja. Az 51 induló és a megannyi vendég teljesen megtöltötte Szüts Jánosról elnevezett kicsiny vívótermünket. Köszönjük a Hobbi Vívó SE és a Veresegyházi SE versenyzőinek, hogy jelenlétükkel és sportszerű versenyzéssel emelték a rendezvény fényét!

Gratulálunk a díjazottaknak!

Az edzések június végéig tartanak, majd augusztus végén megkezdjük a felkészülést a következő szezonra. :)

EREDMÉNYEK:

FF párbajtőr:

1. helyezés: Samu Péter
2. helyezés: Szakmáry Nándor
3. helyezés: Deák István
4. helyezés: Kozma Sándor
5. helyezés: Hodosi Gábor
6. helyezés: Gál Soma
7. helyezés: Szakmáry Sándor
8. helyezés: Udvari Donát

Női párbajtőr:

1. helyezés: Soós Dóra
2. helyezés: Vitályos Eszter
3. helyezés: Meskó Csilla
4. helyezés: Novák Réka
5. helyezés: Szép Viktória
6. helyezés: Ertsey Réka
7. helyezés: Novákné Cseszregi Henriett
8. helyezés: Csűrös Tímea

Kard:

1. helyezés: Witt Péter
2. helyezés: Kiss Ábel
3. helyezés: Polgár Balázs
4. helyezés: Elischer Gergő htj.
5. helyezés: Tóth Ákos
6. helyezés: Frankó Mátyás Krisztián
7. helyezés: Fröhlich Dávid
8. helyezés: Mikus Gréta

Honvéd tisztjelöltek párbajtőr:

1. helyezés: Pásztor Kálmán htj.
2. helyezés: Ruszkovics Patrik htj.
3. helyezés: Pápics Patrik htj.

Honvéd tisztjelöltek kard:

1. helyezés: Elischer Gergő htj.
2. helyezés: Szulcsányi Viktor htj.
3. helyezés: Simon Gábor htj.

Legjobb gyermek versenyző: Zsigmond Dániel
Legjobb kezdő vívó: Virágh Krisztián htj.

Szakosztály-vezetői különdíj: Pulay Krisztián
Cimkék: főoldali hír, 2017

Tüzérségi éleslövészeten a honvéd tisztjelöltek

    • Tüzér1

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Műveleti Támogató Tanszék IV. éves tüzér honvéd tisztjelöltjei (5 fő) — a tüzér szakcsoportnak idén nincsen harmadéves hallgatója — a 2016/2017. tanulmányi év megkoronázásaként, kettő hetes tábori kihelyezésen és éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton vettek részt a Bakony Harckiképző Központ Várpalotai gyakorló- és lőterén.

A gyakorlat Dr. Szabó Tibor alezredes egyetemi docens, a Műveleti Támogató Tanszék tüzér szakcsoport vezetőjének irányításával zajlott. Az NKE HHK tüzéreivel együtt gyakoroltak az MH Altiszti Akadémia (AA) tiszthelyettes hallgatói is. Az MH AA hallgatóinak tevékenységét Sákán andrás hadnagy irányította. A tüzérségi éleslövészetet az MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. ágyútarackos osztály (megbízott parancsnok: Csányi Henrik őrnagy) és a 36. IPTR osztály állománya (ütegparancsnok: Vétek Miklós százados) szolgálta ki. A gyakorlat lőtéri támogatását és logisztikai kiszolgálását az MH Bakony Harckiképző Központ és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kijelölt állománya biztosította.

Az első héten a IV. éves honvéd tisztjelölt állomány 152 mm-es D-20-as típusjelű ágyútarackkal megosztott irányzású egyéni tűzfeladatokat és vizsga tűzfeladatokat hajtottak végre. A honvéd tisztjelöltek végrehajtották a lő- és tűzvezetési szabályzatban előírt tűzfeladatokat. A lövegek parancsnoki és irányzói beosztásaiban az MH AA tiszthelyettes hallgatói tevékenykedtek. A IV. éves honvéd tisztjelöltek emellett az aknavetővel és az irányított páncéltörő rakétákkal (IPTR) végrehajtandó tűzfeladatokat gyakorolták. A megosztott irányzású egyéni tűzfeladatok keretében május 23-24. között a honvéd tisztjelöltek mindösszesen 25 tűzfeladatot hajtottak végre.

    • Tüzér3

A lövészet első éles gránátját a közelmúltban elhalálozott öreg tüzér bajtársunk, Fodor Mihály nyugállományú alezredes, a Tüzér Tanszék volt oktatója emlékére, neki feliratozva lőtték ki.

Május 25-én az állomány végrehajtotta a közvetlen irányzású tűzfeladatokat. A honvéd tisztjelöltek Konkursz és Metisz IPTR-rel az 1. sz. és a 2. sz. harci tűzfeladatot, 82 mm-es aknavetővel, félközvetlen irányzással az 1/a. raj- és szakasz tűzfeladatot hajtották végre, valamint D-20 ágyútarackkal 1/A szakasz tűzfeladatot hajtottak végre. Az MH AA hallgatói Metisz IPTR-rel az 1. sz. és a 2. sz. harci tűzfeladatot, D-20 ágyútarackkal 1. sz. és 2. sz. közvetlen irányzású feladatot, 82 mm-es aknavetővel, félközvetlen irányzással az 1/a. raj tűzfeladatot hajtották végre. Az éleslövészet második hetében 61 közvetlen irányzású feladatot hajtott végre a tisztjelölt állomány.

    • Tüzér2

Május 25-én a közvetlen irányzású lövészet szünetében került sor arra a rendszeres megemlékezésre, melynek során a tüzérek az 1994. július 25-i várpalotai, 120 mm-es aknavetővel bekövetkezett, több áldozatot is követelő baleset halottaira emlékeztek meg. A honvéd tisztjelöltek és a 101-es tüzérosztály állományának sorfala között, a lőtéren található emlékműnél koszorút helyezett el az NKE nevében Dr. habil Horváth Tibor ezredes intézetigazgató, Dr. Szabó Tibor alezredes valamint Sári Szabolcs őrnagy, az MH Ludovika zászlóalj megbízott parancsnoka, tiszteletbeli tüzér; a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület nevében Török Miklós ny. vezérőrnagy, egykori MH tüzérfőnök és Tóth Gábor ny. ezredes; az MH 25. Klapka György lövészdandár nevében Horváth Gábor dandártábornok, a lövészdandár parancsnoka, tiszteletbeli tüzér és Csányi Henrik őrnagy; valamint Tolna város képviseletében Apelshofer Ágnes polgármester és Berta Zoltán alpolgármester.

Június 30-án éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlat végrehajtására került sor, ahol 10 kötelék tűzfeladatot hajtott végre az állomány.

Összességében elmondható hogy rendkívül eredményes gyakorlatot teljesített a Tanszék oktatói és honvéd tisztjelölt állománya. A IV. éves tüzér honvéd tisztjelöltek, illetve az MH AA hallgatói számot adtak eddig megszerzett ismereteikről, tudásuk kellően stabil alapot jelent leendő beosztásuk ellátásához.


2017. június 02.


Magyar Gergely százados


Pótfelvételi eljárás

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Doktori felvételi tájékoztató 9. pontja alapján doktori pótfelvételi eljárást hirdet. A jelentkezés feltételei megegyeznek a rendes felvételi eljárás követelményeivel.

A 2017/18. tanévre való pótfelvételivel kapcsolatos információkat az alábbi oldalon lehet megtalálni:
http://uni-nke.hu/kutatas/doktori-kepzes-es-fokozatszerzes/doktori-felveteli/2017-2018/doktori-potfelveteli-2017

A pótfelvételi benyújtásának határideje 2017. július 31.
Ez esetében hiánypótlás benyujtására már nincs lehetőség később.

Cimkék: katonai-hirek

Egy ISIS-fogoly kihallgatása

    • fokep
    •  dsc0238 2
    •  dsc0272 2
  • Előző
  • Következő

„Forró pontok – Higgadt vélemények; aktualitások a biztonságpolitikában” címmel rendez előadássorozatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézete, amelynek első állomásán Novák András, az ATV tudósítója mutatta be az egyik legfrissebb videójukat és mesélte el személyes tapasztalatait. A közel-keleti tudósítás során testközelből vehettek részt egy ISIS-fogoly kihallgatásán és személyesen készíthettek vele interjút.

Novák András 19 éve riporter, számos televíziós társaságnál dolgozott, jelenleg az ATV-nek tudósít a külföldi eseményekről. Munkássága során közel 120 országban forgatott, a világ legnagyobb krízisválságairól közvetített. Jelen volt, amikor a Hezbollah bombázta Izraelt, közvetlen közel jutott Bin Laden házához, amikor megölték a terrorista vezetőt, ott volt Kadhafi meggyilkolásánál, továbbá Moszulban 800 m távolságból láthatta, ahogy a szövetségesek az Iszlám Állam állásait támadják.

Az előadásból kiderült, hogy a magát Iszlám Államnak hívó, Kalifátust kikiáltó dzsihadista terrorszervezet 2010-ben, az Al-Káidából vált ki és alakult át. Az angolul ISIS-nak nevezett csoport az első olyan terroristaszervezet, amely „saját országot” hozott létre. A kegyetlen fegyveresek szinte pillanatok alatt hatalmas területeket foglaltak el az arab tavasz után forrongó Közel-Keleten. 2014 őszére közel 110.000 négyzetkilométeren uralkodtak, ahol hozzávetőleg 14 millió ember tartozott a fennhatóságuk alá. A fegyveres csapatok száma elérte a 80.000-et is. A területüket kiterjesztették Szíria csaknem kétharmadára, Irak középső részére és a kurd térség keleti és déli területeire. Az ISIS egy rendkívül erőszakos terrorszervezet: ahol megjelentek, gyilkosságokat, kivégzéseket és merényleteket hajtottak végre. Csaknem 300.000 ember haláláért felelnek, akiknek nagy része civil. A szíriai polgárháború és az Iszlám Állam miatt csaknem 8 millió embernek kellett elhagynia otthonát. Ez indította el napjaink menekültválságát. Ennek a terrorszervezetnek volt a tagja az interjúban szereplő fogoly.

Novák András ismertette: „Másfél-két évig tartott, hogy előkészítsük az interjút az Iszlám Állam tagjával, egy elfogott terroristával. Ez nagyon nehéz feladat volt. Még most is kiráz a hideg, hogy ennyire közel jutottunk hozzá.” A fogoly 2015-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz, ahol kegyetlen gyilkosságokban vett részt, csaknem egy évig volt tagja a világ legnagyobb és legkegyetlenebb terrorszervezetének. A férfit 3 hónapja fogták el a kurd peshmerga katona szervezet fegyveres erői. A videóból kiderült, hogy a kurd titkosszolgálat kihallgató tisztjei hogyan és milyen kérdezési technikákkal szorítják sarokba az alanyt, a frontvonaltól néhány kilométernyire. A rabbal csak a kihallgató tisztek érintkezhettek, a börtönben egy elkülönített cellában tartották fogva. A vallatás során csuklyában kérdezték ki a terroristát, egyrészt a fogvatartók biztonsága érdekében, másrészt azért, hogy ezzel is pszichika nyomást gyakoroljanak a dzsihadistára. A nyomozók elmondták, hogy mindig hazugsággal indítanak a foglyok. A terroristaszervezet több különböző módszert is kidolgozott, hogy összezavarják és átverjék a nyomozókat. „Hivatalosan a kihallgatók nem használnak kínzást a foglyok megtörésére és kivégzéseket sem tartanak, viszont minden pszichológiai eszközt és trükköt bevetnek azért, hogy megtörjék a fogvatartottat. Többször előfordult már, hogy a foglyok által elmondottak kurd peshmerga és szövetséges katonák életét mentették meg.” – hangzott el a videóban.

A riporter kifejtette, hogy az interjúkészítés során a fogoly először hallhatott a kihallgató tiszteken kívül más hangot, így újra a betanult hazugságait kezdte el előadni. Ekkor léptek közbe a tisztek: „A nyomozók visszavették a kérdés jogát és elkezdték pszichikailag préselni a foglyot.” Rávilágított, hogy a vallatás 70 percig tart, amelyet mindig ugyanazok a nyomozók végeznek. Ők heti 7 napot dolgoznak 10 órán keresztül, így tartják nyomás alatt a foglyokat. „Nagyon profi módszerekkel dolgoznak.” – mondta.

A szervezéssel kapcsolatban Novák András kiemelte, hogy a kurd fegyveres erők nagyon segítőkészek voltak. A kihallgatás után az egyik ezredes csak annyit kért tőlük, hogy vigyék a jó hírüket. „Ők a világ helyett harcolnak az Iszlám Állam ellen!” A fronton többségében kurd fegyveresek küzdenek, a nemzetközi támogatás a légierőben, valamint a háttéri támogató tevékenységben merül ki. Az előadás során megemlítette, hogy véleménye szerint Amerika direkt nem lép közbe hathatósabban az ISIS ellen, hiszen az Iszlám Állam az a közel-keleti közös ellenség, amely összefogja az amúgy örök konfliktusban álló arab államokat. „Hiába az ISIS elleni harc, ha egyelőre nem érdeke senkinek, hogy megszűnjön az Iszlám Állam.” Azonban rávilágított, hogy feltehetően már mindenki azzal számol a térségben, hogy mi várható az ISIS utána, így felmerül a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha sikerül leverni a terrorszervezetet. A jövővel kapcsolatban kifejtette, hogy megvan a lehetőség az önálló kurd állam létrejöttére, hiszen ők az ISIS elleni harcot nemzetvédő háborúnak tekintik, a már visszafoglalt területeken berendezték saját védelmi állásaikat, emellett egyre nagyobb az elfogadottságuk az arab közösségben. „Soha nem voltak olyan közel a saját önálló államhoz, mint az elmúlt évtizedekben” – emelte ki.

A rendezvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézet Terrorelhárítási Tanszék és TEK Tudományos Tanácsának közreműködésével jött létre.

Novák Andrással a Bonum Publicum júliusi számában olvashatnak interjút.


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: ISIS, NBI, előadás, 2017

ÚJ PEDAGÓGIAI PARADIGMÁK

Különösen akkor jó egyetemistának lenni, ha nagy változások indulnak el a társadalomban, vagy a két kultúrában (a tudományban és a művészetben), s ezekkel együtt az iskolákban, tanári karokban is. Ezt éreztem hallgatóként, az ELTE BTK Pedagógia szakán, a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. Ez jutott eszembe, amikor 2017. május 31-én kolléganőmmel Dr. Szelei Ildikóval részt vettem a BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központjának (FKKI), valamint a BCE Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének közös rendezésében, a „Hogyan tanítsunk társadalomtudományt?” című konferencián, melyet rövid műhelybeszélgetés követett. Előadást tartott: Gelei András (Szervezeti Magatartás Tanszék); Glózer Rita (PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék); Gáspár Judit (Döntéselmélet Tanszék) - Toarniczky Andrea (Szervezeti Magatartás Tanszék); Kovács István Vilmos (ELTE PPK Felsőoktatás-menedzsment Intézeti Központ); Bodnár Éva (Tanárképző és Digitális Tanulás Központ). Dr. Daruka Magdolna közgazdász, egyetemi docens a - BCE Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének részéről – bevezetőjében kiemelte az alkalmazkodási-, együttműködő-, és vezetési-képességet, valamint a dialógusba való folyamatos bevonódást, mind a hallgatók, mind a tanárok részéről.

A konferencián részt vett Dr. Hrubos Ildikó professor emerita, korábban a BCE FKKI társigazgatója, akinek a konferencia végén megemlítettem, hogy negyedszázaddal korábban a Budapesti Tanítóképző Főiskola szervezésében (Csokonai Műhelybeszélgetések) hasonló módon ültünk együtt fiatal tanárok, a pedagógia kiemelkedő személyiségeivel s együtt gondolkodhattunk, a változás komplex nevelési konzekvenciáiról. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen időszakokban mindig van egy lendület, amiből valami mindig vissza is rendeződik. Másrészt nálunk az a pedagógiai irányzatosság, amit a nyugat-európai országokban lehetett tapasztalni az elmúlt évszázadban, nem létezett - gondoljunk a pragmatista, prakticista, posztmodernista, vagy a multi-kulturális, progresszivista, moralista elvi megalapozottságú pedagógiákra.

Rövid „Hogyan?” történetek:

1. 1970-es évektől Zsolnai József (1935-2011) az értékközvetítéssel - képességfejlesztéssel,  Gáspár László (1937-1998) a Szentlőrinci iskolakísérlettel vált ismertté;

2. 1990-es évek elején a Csokonai Műhelybeszélgetéseken megragadott Vastagh Zoltán (1937-2000) „Az alternativitás kérdése a neveléstudományban” című előadása (1992), melynek akkor kiadott vázlatában ez áll: „…a sokféleséggel párhuzamosan újra kell fogalmazni nemzeti (közös) tartalmainkat, életre kell segítenünk egy sok-lábon álló, mégis közösen képviselhető ember- és társadalomképet, annak adekvát iskolarendszerével együtt….Korunk feladata szintézisbe foglalni a tudomány és az emberi élet transzcendens értékeit.”1 Az akkori, kiemelkedő tanáregyéniségek közül a Miskolci Egyetemről Mihály Ottó (1939), pontosan körvonalazta a változások lényegét, mely szerint a tanár a tananyag alkotójává, irányítóból animátorrá, erkölcsi ítélőbíróból hiteles személyiséggé, a kultúra előadójából a kultúra piackutatójává válik, stb.; említhetném továbbá Vekerdy Tamást, és még sorolhatnám. Közel hatvanan voltunk e kezdeti, jelentős műhelybeszélgetésen.

3. Gabnai Katalin szervezésében, - Buda Béla és Csepeli György szakmai vezetésével - Ahogyan konferenciát tartottunk (1993)2 a magyarországi személyközi kommunikációról, a kifejező közlés tanításának aspektusából, melyre konzultatív előadásaikkal, olyan kiemelkedő személyiségek, mint: Voigt Vilmos, Ranschburg Jenő (1935-2011), Wacha Imre, Bagdy Emőke, Kapitány Gábor, Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015), és még sorolhatnánk – irányították rá a figyelmet, arra a nemcsak szocio - kulturális problémára, aminek megoldásában a kommunikáció segítheti az emberi csoportok egymáshoz való viszonyának fejlesztését, s az olyan intézményeket, mint az iskola.

4. Említhetjük azonban az ELTE BTK egész Neveléstudományi Tanszékét (M. Dr. Nádasi Mária, Réthy Endréné, Golnhofer Erzsébet, stb.) is ebből az időszakból, Bábosik István (1940) egyetemi tanár vezetésével, akik nemzetközi tudományos tanácskozást (1993) szerveztek német tanárkollégák közreműködésével; vagy említenünk kell a Corvinus Egyetem jogelődjét, - amely már 1984-től, Andorka Rudolf (1931-1997) rektor, reformegyetemként  definiált: „…az ország legprogresszívebb, az új tudományos problémák, irányzatok iránt a legnyitottabb egyetem volt Magyarországon.”3 - azaz reformegyetem. Mondhatjuk természetesen, hogy a felsoroltakon már negyed százada túl vagyunk, de a magyar iskolarendszer - az elmúlt három évtizedben - laboratórium volt. Az új kísérletekre továbbra is érdemes odafigyelni, mert lehet hatásuk. A fentebb jelzett eddigi kísérletekből, mindig valami átszivárgott a tanári gyakorlatba is, és alakította az iskolaképet, (a kommunikáció elméletéből építkező szakok, iskolamodellek, stb.).

A jelzett történeti mozzanatokból láthatjuk, hogy a pedagógia mind tartalmi, módszertani mind eszközeinek fejlesztése tekintetében (a logarléctől, a laptopon keresztül, az okos-telefonig) nagy utat tett meg az elmúlt fél évszázadban, amit csak akkor értékelhetünk kellően, ha figyelembe vesszük azokat a kényszereket, gátakat, meg – nem - értéseket is, melyek a kísérletező tanároknak megkeserítették az életét.

A jelen konferencia előadóinak megfogalmazása szerint, javasolt változtatásuk lényege, hogy a hagyományos tantervet, tananyagot, oktatási módszereket a projekt-alapúság válthatja fel, melyben a hagyományos iskolai munka - előadások, jegyzetelések, stb. - átkerül otthonra (jól kezelhető video-tananyagok), és a valódi iskolai munka, a közösség-alapúvá, azaz a hallgató és a tanár számára kevésbé koordinálttá válik. A tanári szerepek (oktató – kutató - tanácsadó, stb.) nem izolálódnak, hanem inkább átfedésbe kerülnek egymással, miközben a tanár megőrizni szakmai hitelességét.

Mit? - Hogyan? - Miért?

Kapcsolódva az előadók, Mit? - Hogyan? - Miért? kérdéscsoportjához, továbbiak is  felvetődhetnek, így például: Egyetemes érvényű-e a kísérlet üzenete, azaz új tananyag és iskolarendszer építhető-e rá? A jelenlegi kihívásokra elégséges-e csak technikai-módszertani válaszokat adni, s ugyanakkor a technikai-civilizáció elsajátítását segítheti-e kísérlet? A tudáshiányt az iskola elhúzódó reformja, vagy más faktorok termelik? Elősegíti-e a módszer, hogy a hallgatók kerüljék a szisztematikus feldolgozó munkát, és inkább „tudáskiszívókká”, „kreditvadászokká” váljanak? A szubjektív készségek, hogyan válnak e munkaformában tudássá, és mérhető teljesítménnyé? Az iskolák tanári karai elveszíthetik-e saját iskolai valóságuk feletti „uralmukat”? Egy tárgyból, vagy módszerből - így az ajánlottból - lehet-e a társadalmi világot értelmezni, magyarázni, modellezni? Az új koncepció, csak a humanizált tárgyak, vagy a természet- és műszaki tudományok világában is érvényességgel bír? - polemizált ez utóbbi kérdésen az előadások végén, Dr. Hrubos Ildikó professorasszony is. E kérdés fontosságát aláhúzza, hogy jelenkorunkban, a hard-skillekre épülő természettudományos, és a soft-skillekre épülő a humán kultúrát is, közelíteni kellene egymáshoz.

Társadalomtudomány, emberkép, egyetemkép, perspektíva-tudat

Azt mondhatjuk, hogy a társadalomtudomány, a társadalmasult ember többé-kevésbé tudatos önreflexiója. A társadalom, változó adatokat, információkat, összefüggéseket, viszonyokat termel, melyekkel a társadalomtudomány dolgozik. Az egyetemnek megvan a hajlandósága arra, hogy az emberképben az absztrakt-emberből induljon ki, de egyébként a konkrét-emberből való kiindulásra nagyobb szükség van. A konkrét-ember,  a társadalmi hatások összefüggő rendszerében egzisztál, gyakran és egyidejűleg, többféle megfosztottságnak (deprivációknak)  alávetett lény, akinek a viszonya önmagához csak nehezen változik. A javasolt modell emberképe: a világ információira, adataira, összefüggéseire nyitott, személyiségében integritással rendelkező, választott értékeit követő, változásra képes ember. (Megjegyezhetjük azonban, hogy az elmúlt évtizedek értékeróziójának, a „liberális”- kapitalizmus értékei, emberfelfogása, karakterei is áldozatul estek.)

A valamilyen „közösség”- ben gondolkodás, egyben valamilyen társadalmi modellt is jelent, és nem értékmentes zóna. A közösséget elsősorban a kapcsolat szervező-elve, másodsorban  szabályzó elve alapján tipizálhatjuk. Ebben az esetben a tanári valamint a hallgatói projektumok (tervek) alapján működő tanulmányi csoportról beszélhetünk, mely feltételezi a társas hatékonyságot. A közösségi munkában a szemléleti jelenség, valamint a tapasztalati, megélt tartalom halmazait kellene tudássá transzformálni, miközben mindezek logikája nem egységes, ami belső konfliktust is előidézhet. Megjegyzem a hallgatók nálam csinálnak egyéni öndiagnózist is, arról, hogyan tanulnak, s látom, hogy a befogadók lelkisége, ezzel egyedi tanulási módszere igen eltérő, és nem mindenki szeret közösségben tanulni, mert vannak akiket pszichésen gyorsan lemerít, lehet sok disszonancia már a kapcsolatok kialakulásának környezetében is. A projekt-módszer pozitívuma, hogy nemcsak megerősíti, hanem kiaknázza, hogy az ember nem tárgya, hanem a pedagógiának ható tényezője, mint változó, választó, válaszoló, visszautasító, emlékező, egyszóval viszonyuló lény. A helyzetet napjainkban különösen az differenciálja, hogy a valóságsíkok aszimmetriái igen jelentősek, melyeknek negatív hatása lehet egymás megértésére, és az együttműködésre. Egy szenzitívebb időszakban a pedagógiára a tanárok és a hallgatók egyaránt érzékenyebben reagálnak. Negatív vonatkozásban, az ajánlott módszer sokszorozhatja a „jól-értesülteket”, az „ötletezőket”, „kreditvadászokat” és nem utolsó sorban a rendszerproblémákkal küszködő  „akció-értelmiségieket”, de szükség van-e tömegesen a szakértelmiség helyett / mellett, akció-értelmiségiekre a társadalomban?

„Less Teaching – More Learning”

„Kevesebb tanítás – Több tanulás” a projekt módszer elve, s ezen a ponton válik adekváttá Martin Heidegger felfogása: az iskola tanulni tanít. Az egyetem feladata, a tanulás – specializáció. Ehhez, jó módszerré válhat az, amelyről a konferencia szólt, megváltozott tartalmat kaphat a hagyományos szeminárium, speciálkollégium, és a kutatógyakorlat is. Bodnár Éva valamint Kovács István Vilmos előadásukban a hallgatók felelősségvállalását hangsúlyozták. Kovács István Vilmos megfogalmazásában, valódi fókuszváltást jelent a „Tegyük felelőssé a diákokat! Tegyük felelőssé az oktatókat!”- felfogás. Gáspár Judit előadásában a felelősség a kutatásra-innovációra is kiterjed (Responsible Research & Innovation). Természetesen a felelősség a személyes felkészülésért, a jövőért döntő fontosságú. Úgy vélhetjük, hogy a modern ember felelőssége azt is jelenti, hogy látja a veszélyeket melyek fenyegetik  őt magát, kultúráját, civilizációját. Éppen a terrorizmus veszélye készteti a nyugati civilizációt az olyan értékek újragondolására, mint a nyitottság, a szélsőségekkel szembeni tolerancia, stb. A valóság-elv és a javasolt módszer lehetőséget adhat arra is, hogy az egyetemi képzésben a veszélyes gondolatokkal többet foglalkozzunk, így az olyanokkal, mint: a társadalom számára magas veszélyességi kockázatot jelentő csoportokat foglalkoztató eszmék; az előítéletek és a feszültség helyzetek kapcsolata; történelem által már többször megbélyegzett ideológiák továbbélése; extrém ötletek; a szegénység és következményeik a viselkedésben, vélekedésben, szociális kapcsolatokban; a szervezett csoportidentitások, szekták; idegenség, ellenségképek, interferenciák. Nem említve, napjaink fontos kérdésével foglalkozó nyugati civilizációt, hogyan lehetséges az, hogy a szélsőséges fiatalok saját társadalmuk ellen fordulnak?

 Valóság-elv a képzésben:

„Ha annak az elképzelésnek, amelyet a majom fölépít magának az ágról, ahová föl akar ugrani, semmi köze nincs a valósághoz, akkor a majomnak vége.”– írja François Jacob4 a lehetséges és a tényleges valóságról. Babits Mihály szerint, a tudományos lelkiismeret  kötelességünkké teszi tudomást szerezni a világról, akkor is, ha az fájdalmas; önlelkünk ellenére is. Ebből adódóan az előadások közül különösen fontosnak találtam Gelei Andrásét, aki a valóság-elvet hangsúlyozta a tanítás folyamatában, ami azt jelentheti, hogy az oktatás feladata: a valósághoz közelebb hozni, mélyebben belehelyezni a hallgatót a sokszor kegyetlen összefüggések rendszerébe. A valóságnak azonban mélyülő síkjai vannak, melyeknek a pedagógiai konzekvenciáit most nem érintem. Illusztrációként két példa:

Egyik példa az arab gyakorlatból: „A szíriai arabok pedig soha nem fogják elfelejteni, és megbocsátani sem tudják, hogy Kuneitrában – ez egy néhány évvel korábbi háborúban történt  – az izraeli hadsereg az arab temetőket is feldúlta, kirobbantotta a halottakat sírjukból. Régi és nem túl régi holttestrészek szanaszéjjel, áttekinthetetlen összevisszaságban hevertek, és mindez 45 °C fokos melegben. Az arabok gondoskodtak arról, hogy ez az értelmetlen halottgyalázás ne menjen feledésbe: a kisiskolás arab gyerekeknek mindezt bemutatták – csaknem úgy, mintha az szerepelne a tanulmányi programban. Tömegesen szállították oda az egyes iskolák kisdiákjait: íme, ilyen az ellenségünk – ezt tette halottainkkal…5


Egy másik példa a műhelybeszélgetésen hangzott el egyik tanár kolléganőnktől, aki megemlítette, hogy a valóság-elvvel való próbálkozásaik nem vezettek eredményre, amikor is hallgatóikat elvitték egy roma-telepre. Később a hallgatók beszélgetéseikből arra következtetett, hogy nem változott meg korábbi véleményük az adott népcsoportról, sőt... Pedig az emberi együttműködés és megértés, társadalmunk egyre fontosabb feladatává  válik, miközben van egy szkeptikusság az értelmiség, szellemi termelő képességével szemben.


A műhelybeszélgetésen  felvetettem, hogy:

(1) A tapasztalatunk az, hogy az általános iskolát végzők képességhiányai (írás, olvasás, számolás), - amit a francia iskolásoknál a szakemberek 40 %-ban jelölnek meg - a középiskolában tovább kombinálódnak (lényegismeret, megértésbeli zavarok, stb.), ami továbbgördül az egyetemekre is. Ebből adódóan a középiskola és az egyetem is után-futással dolgozik, nem érve utol magát. Ilyen körülmények között működőképessé tenni - az előadók részéről is hangsúlyozott - olyan elvárásokat, mint: a hallgatókat bevonni a tanszéki kutatásokba; vagy ismerje fel az elméleti alakzatot a gyakorlatban és fordítva, tudjon visszakövetkeztetni a gyakorlat alakzataiból az esetleges elméleti vonatkozásokra; valamint nem utolsósorban a hallgatónak legyen személyi-integritása, értékalapú a személyisége, stb. A személyi-integritást az emberkép részeként foghatjuk fel, de az integritás kialakulásához,  - különösen annak fenntartásához - a szabad-versenyes  kapitalista viszonyok nem kedveznek, mert az egyént körülvevő, és az egyénbe épülő társadalmi viszonyok disszonanciákkal, nem egyszer súlyos konfliktusokkal is terheltek.  A helyzetet nehezíti, hogy a peremkerületekben általában perem-feltételek, míg az elit körzetekben elit-feltételek állnak rendelkezésre, a pedagógiai munkához.

(2) Mivel nem kell „mindent” megtanítani – s ezzel egyet is érthetünk, de -  mitől válik a képzés végére szakemberré, mire kapja oklevelét a mérnök, közgazdász, szociológus  hallgató?  - mert a gyakorlat gyorsan rövidre zárhatja a tudáshiányt. A lehetséges válaszok közül egy: ha felmerül egy közgazdasági probléma, akkor majd előveszi Paul A. Samuelson (Alfred Nobel Memorial Awards in Economics, 1970): „Közgazdaságtan” című kötetét és tájékozódik.  A műhelybeszélgetésen résztvevők is hozzátették, hogy azért kell egy minimumnak lenni, de ennek a „minimumnak” a meghatározására külön konferencia sorozatokat lenne célszerű szervezni, melyen bizonyára nem születne megegyezés a vezető szakemberek között sem.

Összességében, nem gondolhatjuk azt, hogy jelenkorunkban nincs szükség változatos pedagógiai módszerekre. Egy modern társadalom jövedelem, tulajdon, hatalom szerkezetei önmagukban is szükségessé teszik a tudatok alakítását, melyek eltérő pedagógiákat igényelnek, s amelyekre az tanárok egy része nincs felkészülve. A projekt-módszer a klasszikus egyetemi funkciókat – oktatás, kutatás, innováció -  nem szorítja ki, hanem integrálja. Erősíti az új kihívásokkal szemben azt, hogy magának az embernek, a kultúra hordozójának kapcsolatépítő – kooperatív - kommunikatív késztetéseivel kezdhet a pedagógia is valamit. A digitális korban, mint Vastagh Zoltán írta: „…a másik ember, lehetőség a társulásra”. Azaz nem szószerinti digitális-emberképben gondolkodunk, mely szerint, az emberi lény analóg feldolgozó és tárolóeszköz, másodpercenként 50 bites sávszélességgel, aki kiváló az alakfelismerésben, de lassú a számítássorozatoknál, – mint Karen Wright írja, a világméretű faluról elmélkedve.


Természetesen a tanárként kell egy metafizikusság, hinni abban, hogy a rossz tanulóból, jó, önmotivált tanuló, sikeres ember is válhat. A gyakorlat (hallgatók igényei, teljesítmény hozadék, sikeres válaszok a helyzetekre, a beválás eredményessége, stb.) majd eldönti, hogy mennyire lesz vonzó a projekt-módszer erőtere. Úgy vélem, érdemes a gyakorlati alkalmazás  mellett, továbbra is gondolkodni erről. Gratulálunk az előadó szakembereknek, tanároknak, mert felvetéseik jó alapot nyújtottak a témáról (normák, értékek, stb.) való további gondolkodáshoz, a szakmai párbeszéd intenzív kialakulásához.


Jegyzetek:

1. Csokonai Program Műhelybeszélgetések. Alternativitás és pedagógusképzés. Vastagh Zoltán: Az alternativitás kérdése a neveléstudományban (az előadás kivonata), 1992. június 4-5. Kézirat.

2. Lásd, Ahogyan / I. Előadások a Magyarországi személyközi kommunikációról. A magyarországi személyközi kommunikáció tanulmányozása és a kifejező közlés tanításának érdekében. Sorozatszerkesztő: Gabnai Katalin, In. Lipták Ildikó. 1993. december 20-11-12. A konferencia a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola és a  Marczibányi Téri Művelődési Központ által meghirdetett Oskola Program részeként került megrendezésre. A közreműködők: Színház és Filmművészeti Főiskola, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola, ASSITEJ Magyar Központja, MKM Közoktatásfejlesztési Főosztály. 

3.  Andorka Rudolf: A felsőoktatás szabadsága és autonómiája. / Beszéd az 1990/91-es tanévnyitón. / Magyar Felsőoktatás / Különszám, 1991 / 5.  7-8. o.

4. François Jacob: A lehetséges és a tényleges valóság. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1986, 108. o.

5. Kolozsvári Sándor: Huszonöt év nyugállományban. ZMNE, 2008, 248. o.


Szerző: Harai Dénes
Cimkék: főoldali hír, 2017

Negyedéves tüzér tisztjelöltek várpalotai kihelyezése

    • Várpalota

2017.05.15-19. között a várpalotai lőtéren egyhetes kihelyezésen vettünk részt. A kihelyezés során a hétfői és keddi nap első felében a 36. páncéltörő osztállyal hajtottunk végre feladatokat, majd kedd 12-00-tól, a 101.-es tüzérosztályhoz csatlakoztunk.

Hétfőn történt meg a páncéltörő osztállyal a tűzfeladat „száraz” begyakorlása. A gyakorlás időtartama alatt mi, tisztjelöltek is átnéztük a BRDM-2-es harcjárműveket, valamint normaidőre gyakoroltuk a harcjárművek elfoglalását, illetve harchoz és harctól tételeit. Kedd reggel segédkeztünk a Konkursz páncéltörő rakéták bevizsgálásában. A nap további részében az alegységek végrehajtották az éles lövészetet álló és mozgó célokra, amit mi a pódiumról, a parancsnoki állomány mellől figyeltünk meg, így alkalmunk nyílt megfigyelni, hogy a páncéltörő osztálynál milyen parancsokat alkalmaznak a tűzfeladat végrehajtása során, illetve mi a tevékenység a tűzfeladatot követően.

A délutánt már a 101-es tüzérosztállyal töltöttük, amely 6 löveggel vett részt a gyakorlaton. A tűzlépcső elfoglalta a részére kijelölt tüzelőállást. A tüzérfigyelők állománya a Baglyas-hegyen kettő figyelőpontot foglalt el. Ettől az időponttól mi, tisztjelöltek kettő csapatra oszlottunk. Kettő fő, Bánki htj. és Tallér htj. a tüzelőállásban tevékenykedtek, míg Hekeli htj., Gerencsér htj. és Kiss htj. a figyelőpontra kerültek. Megfigyeltük, hogy az állománytáblában lévő beosztások feltöltetlensége következtében a figyelőpontnak, a figyelőpont parancsnoknak milyen problémákkal kell megküzdenie, amikor például nem rendelkezik híradó katonával.

A keddi napon a tüzérosztály végrehajtotta az éjszakai lövészetet, kettő célra belövéssel, valamint hatástűzzel. Az éjszakai tűzmegfigyelésben a Vectronix Jim tűzmegfigyelő eszköz segített, melynek éppen akkor tartották a harcászati tesztelését.

Szerdán az összpontosítási körlet elfoglalása történt, valamint elkészítettük a közelbiztosítási vázlatát. A kint éjszakázás közben a tüzérosztály éjszakai őrséget, valamint járőr szolgálatot is adott, amibe bevontak bennünket is. Az osztály ütege másnap értékelésre hajtott végre tűzfeladatokat. A parancsnokok először rögzítőpontot létesítettek, majd tűzáthelyezéseket hajtottak végre. A tűzfeladatok közben végrehajtottak egy állásváltást is, valamint a második rendszerben, kettő tűzfeladatnál a kint lévő amerikai katonák adták meg a NATO szabvány szerint a tűzmegfigyelést, valamint a parancsot a hatástűzre való áttérésre.

Péntekre már csak a hazacsoportosítás maradt hátra, melyet a hivatásos állomány 09.00-kor, míg a tisztjelöltek a kihelyezett oktatóval együtt 10.00-kor kezdtek meg.

Összességében elmondható, hogy a gyakorlat során világosan előjöttek azok a problémák, amelyek annak következtében jelentkeznek, hogy nincs elegendő állomány, illetve nincs elegendő idő és gyakorlat a kiképzésükre. Megfigyelhettük, hogy ezeket a problémákat, melyekkel a jövőben nekünk is kell foglalkozni, hogyan próbálta orvosolni a tiszti állomány.

Budapest, 2017.05.19.

Hekeli József honvéd tisztjelölt


Zrínyi Miklós emléktúra

    • emlektura1

A hagyományt megőrizve idén is ellátogattak az elsőéves honvédtisztjelöltek Őrtilosra és Szigetvárra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtörténelmi Tanszék szervezésében. A tanulmányi kirándulás célja, hogy megismertesse és kézzel foghatóbbá tegye Zrínyi életét a hallgatók számára emlékhelyei felkeresése által.

2017. 05. 29-én vette kezdetét az emléktúra, az első állomás Belezna közelében volt, ahol a déli erődvonal elemeit tanulmányoztuk. A Déli Védelmi Rendszer kiépítése a Szovjetunió nyomására kezdődött el 1952-ben, miután Sztálin a kommunizmus árulójának nyilvánította Titot. A lövészárkok mentén haladva egy beton óvóhelyet is találtunk.

    • emlektura2

A következő megálló Zrínyiújvár volt, ahol a jelenleg is zajló feltárások miatt mindent ponyva borított. A közelmúltban ugyanis megtalálták a vár kútjának helyét, mely azért érdekes, mivel a visszaemlékezések szerint a hódító törökök a kútba dobták a megölt magyar védőket.
 A várat 1661-ben kezdte el építeni a költő és hadvezér Zrínyi Miklós, hogy védeni tudja a Muraközt és környékét a török portyázóktól, kialakítva egy olyan támaszpontot, ahonnan később a hadjáratokat is ellehet indítani. Zrínyiújvár nem kőből épült, hanem palánkokból és sárból, majd a várat eleste után meg is semmisítették, így nem sok maradt belőle az utókor számára, sokáig a helye is bizonytalan volt. A több mint 10 méter mély kútba azonban letekinthettünk, és később azt is megtudtuk, mi minden került elő belőle. Miután visszagyalogoltunk az őrtilosi szállásra, az ásatás egyik vezetője, dr. Költő László beszélt a folyamatban levő munkálatokról és elsőként nekünk mutatta meg a kút örökségét, többek között egy várvédő sisakját, korabeli bombákat és egy szablyát.
A vacsora után pedig egy íjászversenynek lehettünk részesei, majd a napot kötetlen beszélgetés zárta. 

    • emlektura3

Másnap reggel indult a busz Szigetvárra, hiszen ez az a hely, ahol Zrínyi és még harcképes katonái a végső kirohanás során hősi halált haltak. A város könyvtárában egy előadást hallgattunk meg Szigetvár ostromának előzményeiről, történelmi hátteréről, ezután a Szent Rókus-templomot néztük meg, mely egykor Ali pasa dzsámija volt. A várban tett kirándulás során helyi vezetőnk ismertette velünk az ostrom lefolyását, bemutatta a fontos helyeket és a szobrokat. Beszélt Zrínyi motivációiról, példaértékű vezetéséről. Zrínyi Miklós nem az a fajta ember volt, aki előre küldte katonáit – ő lépett ki először a kapun, a várvédők pedig hűségesen követték a biztos halálba.
1566-ban 34 napig tartotta a várat I. Szulejmán hatalmas serege ellen, és bár végül Szigetvár elesett, ezalatt az idő alatt meghalt a szultán, serege pedig jelentős veszteségeket szenvedett és megállásra kényszerült.

    • emlektura4

Megtekintettük a múzeumot, majd egy előadást a korabeli fegyverekről és páncélokról. Az emléktúra zárásaként megkoszorúztuk a város Zrínyi szobrát.

A tanulmányi kirándulás során saját szemünkkel láthattuk azokat a helyeket, ahol mind a fiatalabb, mind az idősebb Zrínyi azért tevékenykedett, hogy védelmezze népünket a török fenyegetéstől, ezzel kitűnő példát állítva minden katonai vezető számára.


Gyimóthy Kartal Énok

Cimkék: főoldali hír, 2017

Rektori látogatás a Nemzetbiztonsági Intézetnél

    • 20170602 105815
    • 20170602 105752
    • 20170602 105802
  • Előző
  • Következő

2017. 06. 02-án Professzor. Dr. Patyi András rektor, a Nemzetbiztonsági Intézet havi beszámoltató és feladatszabó értekezletén vett részt. A havi rendszerességgel folyó értekezleten az akkreditáció óta eltelt időszak megbeszélése, valamint a további feladatok és a KÖFOP pályázatok értékelése történt. Dr. Resperger ezredes összefoglaló jelentése után, Patyi András hozzászólásában értékelte az intézet eddigi tevékenységét, amelyben kiemelte, hogy bár a legkisebb intézet létszámát tekintve az Egyetemen, de összetétele munkája kapcsán ez egyik legfontosabb területe a közszolgálati képzésnek. Mind a szolgálatoknál és az egyetemen dolgozó munkatársak munkájánál elmondta, hogy becsülendő, hogy mindkettő helyen magas színvonalú munkát végeznek. Kritikusan értékelte a vezetői változások hatását és eredményeit az intézetnél. Megerősítésül közölte, hogy az egyetem vezetése támogatja a nemzetbiztonsági területen folyó képzést, oktatást és további fejlesztési lehetőségekre lát lehetőséget.

Az intézetvezető kiemelte, hogy az NBI jobb közösség lett, jobban integrálódott az egyetem folyamataiba, képzéseibe és a közös modul tantárgya révén is ismertebbé vált az összes hivatásrend számára. Az integrálódást jól jelzi az Egyetemi Közös Modul, a kutatók éjszakája, a közös közszolgálati gyakorlat, az intézményi és az országos szintű tudományos diákköri tevékenység, amelynek idén már nemzetbiztonsági szekciója is volt. KÖFOP pályázatok szintjén az intézet kettő projekttel (Szélsőségek, vallási szélsőségek és oktatás korszerűsítése) és négy fő egyéni pályázóval vesz részt a tananyagok és az oktatás fejlesztésében.

Dr. Resperger ezredes intézetvezető megköszönte a támogatást, és kiemelte, hogy a Nemzetbiztonsági Intézet továbbra is arra törekszik, hogy Magyarország érdekeinek megfelelően a legjobb felkészültségű szakembereket képezze egyetemünkön.

Megosztás a Facebook-on