Felhívás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájának 2024. évi őszi fordulóján való részvételre.
Bármely állam és nemzet csak úgy létezhet, ha megvédi határait, polgárait, hitét, nyelvét és kultúráját – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tisztavatáson mondott beszédében.
A tisztavatás előtt álló ifjú honvéd tisztjelöltek számára tartottak szentmisével egybekötött útba indító, valamint a tiszti szablya, a hadnagyi vállszalagok és a Ludovika gyűrűt átadó díszünnepséget a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Felhívás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájának 2024. évi őszi fordulóján való részvételre.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2024. szeptemberében Jubileumi díszoklevél (díszemléklap) átadó ünnepséget szervez a jogelőd intézményeiben végzettek számára.
A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszéke szeptember 10-én rendezte meg a már hagyományosnak számító Görgey-kör Délután elnevezésű rendezvényt az egyetem John Lukacs Társalgójában.
Bármely állam és nemzet csak úgy létezhet, ha megvédi határait, polgárait, hitét, nyelvét és kultúráját – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tisztavatáson mondott beszédében.
A tisztavatás előtt álló ifjú honvéd tisztjelöltek számára tartottak szentmisével egybekötött útba indító, valamint a tiszti szablya, a hadnagyi vállszalagok és a Ludovika gyűrűt átadó díszünnepséget a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Új ismeretek, kapcsolatteremtés, csapatépítés, kollégiumi férőhely, illetmény – néhány előny azok közül, amelyekben azok a hallgatók részesülnek, akik jelentkeznek tartalékos katonának.
A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a
legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak.
A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.
További információ